Tegnap megnéztem a Vad erdők, vad bércek című természetfilmet. Mindössze egyórás, de ez a javára válik, mert nem húzza az időt, nincs benne fölösleges töltelékanyag.

A főszereplő, mi több a sztár, a hiúz lenne, de csak a történet vége felé lép elő, akkor viszont imponálóan. A magyar, illetve közép-európai erdők életéről szól, télen kezdődik, amikor a fantom nyomai látszanak a hóban. Mondhatom, jólesett a havat bámulni, rögtön hűvösebb lett, bár lehet, hogy ez a légkondinak köszönhető.

Akárhogy is, szépséges felvételeket láthattam a téli, tavaszi, őszi erdő életéről, a patak életéről, békák nászáról, szitakötőkről, kérészekről, de még a gombákról is.

A vége felé bevonult a történet sztárja, a hiúz. Ügyes vadász, fortélyosan lopódzik, gondosan választja ki a rejtekhelyét.

Tanúja lehettem egy szarvasborjú levadászásának, nem mondhatnám, hogy esztétikus, de annál hatékonyabb!

Végül pedig előkerült két tündéri, bűbájos hiúzkölyök, hosszan játszadoztak, készültek a jövendő életükre.

Azoknak ajánlom, akik szeretik a természetfilmeket, és nem csak a távoli vidékeken játszódókat.

Amikor vége lett, a stáblistán láttam, hogy a felvételek legszebb-legjobb része részint a Magas-Tátrában, részint a bajorországi erdőkben készült.