Ilyen megesik az emberrel. Valószínű azért, mert a szerelemre szükségünk van, ha nincs megfelelő egyed, akire az érzelmeinket sugározzuk, teremtünk egyet magunknak. És ilyenkor tényleg ki vagyunk téve a csalódásnak. Jogosan.
Azért írtam korábban, hogy a nagy Ő-t már az eszemmel is szeretem, és tudom, hogy számomra benne vannak meg a jó és kevésbé jó tulajdonságok olyan együttese, amire szükségem van, illetve el tudom viselni őket.
Egy pap mondta egyszer: Nem azért szeretem, hanem annak ellenére...(Ha szeretsz valakit ne a jó tulajdonságaiért szeresd, hanem a kevésbé jókkal együtt szeresd. ) Ez nem könnyű, de igazi érték.
Most melóznom kell, majd folytatjuk...