Sziasztok!

A nagy Ő-ről. Akár bevalljuk, akár nem mind keressük a nagy Ő-t. Szinte mindenhol és mindig. Vki irta, hogy a nagy Ő csupán mítosz, és ha szerelmesek vagyunk csupán beleidealizálunk vkibe akit szeretnénk. Maximálisan egyetértek. Borzasztó, de így van. A saját példámról tudom. Tavaly novemberben láttam először, és ha nem is első látásra de néhány nap alatt beleszerettem. Anélkül, hogy beszéltem volna vele. Ez nagy hiba volt(persze az érzelmeinknek nem parancsolhatunk). Kb. két hónap telt el úgy, hogy csak figyeltem. Tudtam, hogy Ő az. Gyönyörű volt és más mint a többi. Olcsó filmes fogásnak tűnik, de néha tényleg úgy érteztem, hogy minden szürke és csakis Ő színes. Azt hinné az ember, hogy a szerelem szárnyakat ad és bátor lesz tőle az ember. Pont ellenkezőleg. Iszonyú gyávának érteztem magam. Két hónapig nem csináltam semmit. Minden gesztusát, minden mosolyát, minden mozdulatát kivülről ismertem. Bár akkor szenvedésnek tűnt, most már tudom, boldogság volt. Aztán sikerült vele beszédbe elegyednem. Sajnos. Az idealizált álomkép szinte pillanatok alatt szertefoszlott. Kiderült, hogy Ő egyáltalán nem olyan, amilyennek képzeltem. Tulajdonképpen mind a mai napig összesen alig beszéltünk 10 percet. Tudom, nem hiszitek el, de nekem ennyi elég volt, hogy tudjam, mégsem találtam meg az igazit. De a dolog sajnos ezzel nem ért véget. Bár kb. három hónapja nem láttam, nincs nap, hogy ne gondolnék rá. Tulajdonképpen nem is rá, hanem az idealizált álomképbe. Még mindíg szerelmes vagyok és félek, hogy még sokáig az is leszek. A nagy Ő-be aki nem is létezik. És ez már igazi szenvedés. Már tudom, hogy nem létezik. Ettől persze még lehet boldogan élni, de valami mindíg is hiányozni fog. Az a szörnyű, hogy még most is várom, hogy megjelenjen és kiderüljön, hogy mégsem olyan amilyen a valóságban, hanem mint az én álmaimban. Keresem az utcán, egy bulin, akárhol. Várom, hogy öszefutunk. Nem tudom miért. Azt tudom, hogy októberben ismét látom. Nagyon várom az októbert. Feleslegesen. És igen, érzek gyűlöletet is, a valódi nagy Ő iránt. Eddig csak néhány embernek mondtam el ezt, akikben a legjobban bízok. Bár próbáltak megérteni, úgy érzem nem sikerült. Hogy miért írtam ide? Mert itt több ezer potenciális olvasó van, akik ezt megérthetik. Volt már valakinek hasonló érzése? Ti nem kreáltok magatoknak idealizált nagy Ő-t akivel minden tökéletes lenne? Jó érzés lenne tudni, hogy nem csak én vagyok ilyen ütődött.