Kedves Havária!

A be nem teljesült szerelmeknek van varázsa, benne van minden szép reményed, a tudat, hogy Vele aztán tuti boldog lennél életed végéig. És nem árnyékolja be semmilyen kellemetlen felismerés, merthogy nem volt alkalom ilyenre. Azzal egyetértek, hogy ha ez összejött volna, nem feltétlen tartozna az Igazi kategóriáb. De ezzel is gazdagabb vagy...

Én a lángolást nagyon szeretem, amikor csak Rá tudok gondolni, ábrándozom, fáj a lelkem, ha nem láthatom, de nem ez jelenti nekem az Igazit. Ez a lángolás - úgy tapasztaltam - nagyon könnyen átcsaphat az ellenkezőjébe. (Gyűlölök és szeretek ...) Valószínű azért, mert elvakult az ember és belétáplálja a másikba a vágyait, úgymond idealizálja őt.
Az Igazit már minden szinten elfogadom, szívvel lélekkel és ésszel is. Vagyis tudom, hogy Ő hozzám tartozik, az életem része, ha Rá gondolok, elönt a boldogság. A tudat, hogy bármikor számíthatok Rá, soha nem árulna el. Igazán megbecsülendő lény.
Egyetértesz?

Giud