Ebcsont42 Creative Commons License 2020.07.03 0 0 221365

1. A pénz nem hiányzott, hanem a meglévő rosszul lett felhasználva.

 

2. Gégenpresszing. Ne legyenek illuzióink nagyjából ilyen szinten volt az évek folyamán a beleszólás a szakmai munkába. Ezzel csak az a baj, hogy a valóság próbáját egyre kevésbé állta ki az extulaj elképzelése az első csapat játékáról.

 

3. Ezzel teljesen egyetértek.

 

4. Szintén zenész.

 

5. Szima nem értette meg, hogy miért fontos a nézőszám. Egy fajta következményként tekintett erre a mutatóra, amit csak eredményességgel lehet növelni. Ez viszont az új stadion megléte óta nem teljesen igaz. Nagyon alacsony szinten volt a nyitás óta kihasználva a stadion. Itt van a klub legnagyobb tartaléka is. A jelenlegi nézőszámok emelkedéséhez most a csapat eredményességének és hozzáállásának a javításával lehet leginkább hozzájárulni. A látványosabb támadójáték csak sokadrangú. Nagyszerű lenne, ha az nb2-es szezon végére elérnénk az Oláh Gabi nézőszintjét. Hiszen akkor már a hangulat is egy "látványelem" lenne.

 

6. Tudatosabb csapatépítés. Először a védelmet kell gatyába rázni. Kondás már megtett ebbe az irányba lépéseket, de ebbe a csapatrészbe legégetőbbek az "új impulzusok" érkezése.

Előzmény: Törölt nick (221362)