Kedves Csekk!

Szerintem az emberré válás nem volt egy kitűzött cél, még a mi őseink között sem. Az általad említett 10-es szám meg alighanem még kicsi is, mert tudomásom szerint több mint 20 olyan emberszabású faj halt ki, amelyek fejlettebbek voltak a ma élő legfejlettebb majmoknál is. Közülük egyesek kipusztulhattak maguktól is (jobban mondva a létfeltételek zordabbá válása miatt), de valószínűbbnek tartom, hogy inkább az újabb és fejlettebb emberszabásúakkal szemben maradtak alul.

Hogy a biológiailag újabb és újabb embertípusok nagy valószínűséggel hol jelennek meg, arra valószínűleg ugyanazok a szabályok érvényesek, mint az állatok evolúciójára, vagyis hogy ott nagyobb az új fajok kialakulásának a valószínűsége, ahol időnként nagyon kicsiny, elszigetelt populációkban zajlik az élet, máskor meg megnyílik a féktelen szaporodás előtt a terep.
Ilyen helyzet előállhat pl. szavannás részeken, ahol az időnkénti nagy szárazságok az egyedek többségének pusztulását okozhatják, máskor meg elszaporodhatnak a családok. Bizonyos (ős)erdők is alkalmasak lehetnek az elszigetelt, kiscsoportos élet elősegítésére. A triviális példa persze a szigetvilág, ahol mondjuk a tengervíz szintjének ingadozása miatt hol van szárazföldi összeköttetés a kicsiny szigetek között, hol pedig megszűnik. Az utóbbi évezredekben inkább Ázsia felől jöttek a népek nagy kirajzásai, mégpedig többnyire azért, mert a nagy szaporulatot eredményező évtizedek után hirtelen beállt rossz körülmények költözködésre bírták az embereket.

Ha most csak a mai ember kialakulására koncentrálunk, számos szembeötlő tulajdonságunk közül talán a legszembeötlőbb a csupaszságunk. A szőrzet mutáció révén való hirtelen elvesztése persze csak meleg éghajlati viszonyok között "engedhető meg", hiszen egyébként kihülés és kihalás lenne a vége. Ezért a következő lehetőségeket látom:
1.) Genetikai mutáció révén veszítettük el (mármint az őseink) a szőrzetünket, valami jó kis meleg helyen. Később, fokozatosan északra költözve (vagy mert hidegebbre fordult az időjárás), föltaláltuk az öltözködést.
2.) Ugyan szőrösen kerültünk hidegbe, de mert még a szőrünk ellenére is fáztunk, föltaláltuk az öltözködést. Ez a találmány viszont olyan jól sikerült, hogy a szőr tulajdonképpen feleslegessé is vált, majd utóbb genetikai romlások révén lényegében el is veszítettük.

Pillanatnyilag az utóbbi verziót látom valószínűbbnek, mert az ember most sem teljesen szőrtelen és a szőrösség mértéke is eléggé változó, szóval nem egy durva genetikai mutáció következményének tűnik, mint inkább fokozatos "romlás" eredményének.

Írod:
"Az emberi vonal az evolúcióban szerintem azért lett sikeres, mert képes volt fizikailag is manipulálni a környezetét.":
Igen, de szerintem erre az egyén szintjén már a neandervölgyiek is tökéletesen alkalmasak voltak. Őseink számára nem annyira a természet, mint inkább a másik ember(csoport) jelenthette a nagy kihívást.

Írod:
"A modelező készség! Az hogy így már volt egy olyan képessége, vagy módszere amin keresztül betagolhatták egy családon belül is az egyedeket (nőket gyereket) a szukséges helyre, pozícióba. S hogy most ezt mennyire indikálta a túlélés, azt hiszem mindegy.":
Én úgy vélem, hogy az emberi szintű elme legfőbb funkciója az, hogy a többi ember eszén túljárjon. Ebben az irányban hatott a szelekció, és mondhatni ez felel meg a rendeltetésszerű használatának. Tulajdonképpen manapság is (lásd a politikusokat).

Írod:
"Tehát szerény véleményem szerint a modellezés szülte meg a misztikát, s az a vallásokat.":
Ebben egyetértünk, vagyis modellező szintű gondolkodás nélkül szerintem sem lehet vallás.

Írod:
"Namármost azt hiszem mindegy, hogy egy ilyen fentebb vázolt "társadalmi" struktúrában milyen jellegű konkrét hatalom jelenik meg a maga fizikai valóságában. Az szerintem egy kialakulóban lévő humán fajnál CSAK Isten lehet! ":
Erről más a véleményem. Ahogyan a gyermek tanul a felnőttől, butább a civilizáltabbtól, tiszteletet érez iránta. Ez a tisztelet szükséges a kulturális evolúcióhoz, később viszont a vallásos gondolkodás kialakulásához is alapul szolgált.

Írod:
"... az ősi alappal rendelkező istenek konkrét Istenek. Mintha köztünk jártak volna.":
Annyira, hogy az isteneket gyermekkori énünk a felnőttek tulajdonságaiból vonatkoztatja el, úgy képzelve el a felnőtteket is, mint akik szintén gyermekek, valamilyen még magasabb rendű felnőttekhez képest.

U.I. 26-hoz Gratula!