vélemény Creative Commons License 2020.06.26 -3 6 22100

Folytatás.

Fennmaradt  annak emléke, hogy Augustus idején a S Cosimato környékén vízi hadijátékot tartottak. Viszont  nagyon kevés ókori régészeti maradvány került elő. Legfontosabb talán az excubitorium, ami egy tűzoltó laktanya volt. A körzetben kezdettől jelentős számú zsidó közösség élt ( mielőtt átköltöztek a Marsmező környékére, majd 1555-ben bezárták őket a gettóba), talán ezért is hamar megjelent a kereszténység. A 4-5sz-ban titulusok létesültek az Aurelia Vetus mentén a  a titulo di Callisto ( a mai S Maria Trastevere) és titulo di Crisogono, a via Portuense közelében pedig a titulo di Cecilia. Később a 11-12sz-ban számos templom épült vagy átépült, erről az időszakról főleg a harangtornyok tanúskodnak. A templomépítési "boom" megszakadt, amikor a pápák Avignonba költöztek.

A 13sz-ig a Trastervere közvetlenül a pápák fennhatósága alá tartozott, ekkor került a városi közigazgatáshoz.  Az Avignoni fogság után  1473 és 75 között építtette IV. Sixtus  a Ponte Sistot, amely megkönnyítette a folyó két oldala közötti közlekedést.  II. Gyula elképzeléseit Bramante valósította meg 1508-12-ben. Ennek alapján  alakították ki a Tiberis keleti partján a pápáról elnevezett Via Giuliat és a nyugati parton az ezzel párhuzamos Via Lungarat. Az eredeti terv szerint épült volna egy híd is, a Ponte Giulio, de erre már nem került sor. A Via Lungara megkönnyítette a Vatikán megközelítését a Trastevere felől, nevezték Via Sanctanak is, mert erre vonultak a zarándokok és Via sub Janiculonak is.