Opera-bérletünk is volt, de csak a nagy klasszikusok. Az jó volt (az Erkelben).

Igaza volt a magyar tanárunknak a suliban, mikor kérdeztük miért sanyargat ennyi verssel, stb.-vel bennünket?

Azt mondta: Mert valószínűleg a társaság nagy része most vesz kezébe utoljára egy kötetet...

Ezt elmondhatta volna a zenével vagy a színházzal kapcsolatban is.

 

Bár a színházzal szerencsém volt: már kiskölyök-koromban bejáratos voltam az öcsémmel együtt a Vígszínházba. A faterhoz jártunk be, szinte minden héten.

Persze nem ő volt az igazgató, vagy a nagy direktor (pl. a Várkonyi), csak ott dolgozott mint melós. De az aranyos jegyszedő nénik a sötétben bármelyik előadásra beültettek a sötétben (csak kioktattak, hogy a taps alatt húzzunk ki, nehogy lebukjanak).

Dajka Margit, Tolnai Klári, a Várkonyi, Sulyok, Básti, Bárdy, Darvas, Latinovics, Páger, Ráday, Somogyvári, Rutkai, Sulyok, Tolnai, Tomanek (WIKI) - úristen micsoda névsor és mi láttuk mindet a színpadon!

És mi azon a zongorán klimpíroztunk, amin nekik vagy ők játszottak a próbatermekben.

 

Az épület maga a csoda. Amit a néző lát is, de amit nem az talán még inkább. Áthúzódik az alagsor a szomszéd épületek alá is bőven, minden irányban. Kelléktár, díszletek, próbatermek, díszlet-műhely, hatalmas kazánház (magas-nyomású gőzfűtéssel akkor) egy igazi labirintus.

Erről hallhattak 56-ban, amikor a pártház alatt kerestek titkos alagutakat, átjárókat. Itt tényleg van, láttam, bejártam.

Bevallom, azóta sem voltam annyit színházban...