Sziasztok, megdöbbentő jelenséggel találkoztam, és fontos lenne kiderítenem az okát.
Van két gépem, mindkettő windows 7 alatt Excel 2010 fut.
Vannak évenként visszatérő azonos feladataim, amelyekben azonos szerkezetű adatsorokból azonos kinézetű diagramokat kell készítenem.
Tavaly jöttem rá, hogy nem kell a diagramokat mindig újból elkészíteni. Elég, ha a meglévő tavalyi munkalapot átmásolom az új fájlba, majd csak az új adatokat írom be a diagram forrását jelentő cellákba, és a diagram frissül.
Akkor ezt a másolást a laptopomon végeztem (éppen vidéken voltam), és természetesnek tartottam, hogy a munkalap másoláskor a rajta lévő diagramot is viszi magával.
Idén itthon vagyok, és az asztali gépemen másoltam a munkalapot, és meglepődtem, hogy a másoláskor csak az adatok kerülnek át, a diagramok nem.
Visszaültem a laptophoz, ott tökéletesen működött a másolás.
Elsőre azt hittem, hogy a sablonok okozzák a zavart, de kiderült, hogy éppen azon a gépen nem voltak sablonok, ahol jól működik a dolog. Akkor megpróbáltam a másik gépről is törölni a sablonokat, de - ahogy várható volt - továbbra sem működött a másolás.
Azért lenne fontos, mert ki tudja, hogy a közelgő verzióváltáskor mi lesz a helyzet. Jó lenne, ha úgy tudnám a gépeket beállítani, hogy működjön a másolás.
Végső soron persze meg fogom tudni kerülni a problémát (Komplett fájl másolása, átnevezése, majd csak az adatok frissítése), de azért nyugtalanít a dolog.
Próbáltam volna interneten rákeresni a jelenségre, de nem tudok igazán jó keresőszavakat találni a hibajelenséghez.
Nagyon hálás lennék, ha valaki rá tudna vezetni a hiba okára.