Az is elmúlik egyszer....marad az emlékek felidézése, a nosztalgiázás. A megszokott világ annyira változik, hogy azt már a kényelmi szempontok sem tudják kompenzálni.

Kétségkivül, sokkal kényelmesebben, kedvezőbb körülmények közt élünk mint bármikor, de ha nem csak a testi örömökre koncentrálunk (evés/ivás/stb) s figyelünk arra is hogy mi történik a világban, akkor az megkeseríti az ízét a mindennapjainknak.

Mivel sokkal többet tudunk meg a világról egy nap alatt mint régen hetek, hónapok alatt, s ebben több a rossz mint a jó, elmegy az ember kedve az élettől, pláne ha az utódai sorsára is gondol. 

Igen, még lakáshoz, ágyhoz kötve is ki van nyílva a világ előttünk, a tv-nek/számitógépnek, mobil telefonnak köszönhetően, utazhatunk autóban, nézhetünk filmeket, tájakat, természeti csodákat, stb. 

Olvashatunk, ehetünk/ihatunk jókat is akár, mindenre kapunk gyorsan ható gyógyszereket és még aggastyánként is megmenthetik az életünket műtétekkel. Sőt akár szellemi alkotómunkát is végezhetünk. 

DE az öregedés kivédhetetlen s együtt kell élni a tüneteivel, a családtagok problémáival, a felejdékenységgel s azzal, hogy az ismerősök/barátok/rokonok gyérülnek s egyre mélyülnek a generációs különbségek. S az illető mentalitásától, lelkialkatától függ, hogy ezt hogy viseli el, ha pragmatikus vagy fatalista akkor könnyebben, ha érzékenyebb, mimózalelkű, sérülékenyebb, annál rosszabbul. Ez van!