vélemény Creative Commons License 2020.06.05 -2 5 22068

Folytatás

 

 A Bazilika homlokzata különleges, középen a tényleges templom, mellette két palotaszerű épület. A könyv a palazzo szót használja, a jobb oldalit 1605-ben, a baloldalit annak pontos másaként  1743-ban fejezték be. Kanonoki lakások és irodák vannak bennük. A templom jelenlegi homlokzatát Fuga a régi homlokzat elé építette. Kritizálták érte, mert túlságosan hasonlít a Lateráni Bazilika homlokzatához, és a kritikusok szerint az a szigorú stílus nem illik ehhez az épülethez. Ferdinando Fuga egyébként  részt vett a Lateráni Bazilikafelújítására kiírt pályázaton, de tervét elutasították) A homlokzat mögötti folyosón IV. Fülöp spanyol király szobra. ( Ürögdi szerint I. Fülöp, de ebben biztosan téved) Az új homlokzat mögötti régi dísze a Filippo Rusuti és műhelye által a 13sz végén készült mozaik. A loggian levő négy márvány angyal 1932-ig a főoltár baldachinján állt, akkor hozták ide.

Az apszishoz vezető monumentális lépcsősort Carlo Rainaldi építette 1669 és 75 között.

A patriarcális bazilikák között a Sta Maria Maggiore az egyetlen, amelynek belseje meglehetősen (abbastanza) közel áll az eredeti, 5sz-i megoldáshoz. A későbbi változtatások közül legfontosabban az apszis megnövelése, az ablakok felének befalazása, az oldalhajók beboltozása, a főhajó mennyezete és természetesen a mellékhajókból nyíló oldalkápolnák.