Break Break béka Creative Commons License 2020.06.01 0 0 6633

De meglepő..

 

 

Amit lehetett a Tankcsapdának, nem engedték a NOX énekesnőjének

 

 

https://index.hu/kultur/zene/2020/05/29/egy_hetvege_erejeig_engedelyezik_az_autos_koncereteket_magyarorszagon/

  • Május eleje óta azonban elkezdtek enyhíteni a koronavírus miatt elrendelt korlátozásokon, például újra szólhat a zene a vidéki vendéglátóhelyeken, de koncerteket egyelőre nem lehet tartani.
  • Vagyis hagyományos értelemben vett koncerteket, a 444 ugyanis észrevette, hogy a csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent egy kormányrendelet, ami engedélyezi, hogy a járványhelyzet ellenére a hétvégén autós könnyűzenei koncerteket tartsanak.
  • A jogszabály szerint ez egy olyan élő zenés rendezvény, amelynek során a közönség tagjai abban az autóban tartózkodnak, amivel érkeztek. A rendelet pénteken lép életbe és vasárnap már hatályát is veszti. A látogatás feltételeit a szervezők határozzák meg
  • - írják. 
  • Vagyis egy hétvégéje van a zenekaroknak, hogy kihasználják ezt a lehetőséget. A Tankcsapda például Debrecenben és Székesfehérváron is fellép majd a hétvégén, pontosabban élő dalpremiert tartanak majd a két városban. Hogy a Szüless meg újra című számukat ilyen rendkívüli módon szeretnék bemutatni, már jó pár napja nyilvános, a Mol is hirdette az eseményt, illetve jegyet is lehetett nálunk nyerni a két autós koncertre.