Jogilag nem. A házastársat több jog illeti meg. :) 

Területenként és történelmi távlatokban tartalmilag széles skálán mozog a házasság jelentése, és ebbe belefér, hogy a felek elváljanak inkább, mint hogy boldogtalanul éljenek. Egy életünk van, és nem mindenki teljes szívéből monogám, sőt, a monogám kapcsolat a ritka, a boldog monogám kapcsolat meg kb. fehér holló. De az egyetlen életünket pazarlás egy elérhetetlen ideálra áldozni. Pláne arra tekintettel, hogy a házasság csak az utóbbi pár évszázadban lett szentté felmagasztosítva a keresztény vallások által. Előtte 18.000+ évig elvoltunk azzal, hogy az utód felneveléséig (vagy addig se) együtt éltünk, mint a vadak. Közben valamikor feltaláltunk hozzá rituálékat, amiknek jellemzően annyi értelme volt, hogy a vagyonos és rangos emberek a lányaik és fiaik boldogságának kiárusításával érdekszövetséget kössenek. Hogy a fiatalok ne szabadulhassanak egymástól arról számos mechanizmus gondoskodott: papok, szerződések stb. formájában. A válás tilalma már keresztény ötlet, de jó pénzért a Vatikán is elválasztotta a feleket. Az ókori Rómában pedig az apa joga megelőzte a férjét, így ha a fater mással előnyösebb egyezséget kötött, a lányát visszavehette a férjétől. Nem tudok másképp gondolni ezekre a néhai boldogtalan házasokra, mint az örömteli élettől megfosztott szerencsétlenekre, még akkor se, ha ez csak a gazdagoknál volt fontos, mert a prolik továbbra is azzal áltak össze, akivel akartak, és a válást is megoldották okosba, ha kellett. :)

Persze nem vitás, hogy az utóbbi időben a nyugati kultúrákban a szent szerelem nevében fogadunk örök hűséget, amit aztán akinek tetszik, betartja; akinek meg nem tetszik, nem tartja be. És csakis a felek dolga, hogy hogyan döntenek. Ma már polgári esküvők vannak, a polgári törvénykönyv szabályozza, hogy kik házasodhatnak, és ugyanígy a válást is. Miért ne lehetne élni mindkettővel? Miért lenne fontosabb a házasságról szóló rész, mint a válásról szóló? De tényleg: Mitől tartod menőbbnek azt, aki ímmel-ámmal betartja a házastársi esküjét (amiről templomi esetében van értelme beszélni), mint azt, aki becsületesen kimondja, hogy nem bírja tovább?

Emlékszel mi van az anyakönyvvezetőnél? Ennyi: Akarod férjedül/feleségedül az itt megjelent XY-t? Nincs benne semmi olyan, hogy "vele maradsz holtodiglan-holtáiglan", sőt még az se hogy "hozzá hű leszel". Az a templomi részre tartozik, és benne van az is, hogy vele szenvedsz, vele tűrsz, vele megelégszel, és sem egészségben, sem betegségben, sem boldog, sem boldogtalan állapotában el nem hagyod. De ebben sincs az benne, hogy bármelyikük alkoholista, bántalmazó, lusta, dologra rest, szegényes szexuális életű lesz, és akkor is mellette kell maradni. Se az, hogy megcsúnyul, se az, hogy megkeseredik és még sorolhatnánk a modern okokat a házastársunktól való elhidegülésre. Szerinted rendes dolog egy ilyen hiányosan körülírt szóbeli szerződés megkötése után rákényszeríteni bármelyik felet, hogy olyannal éljen együtt, aki arra se tiszteli, hogy közösen keressék és költsék el a pénzt és legyen megosztva a házimunka és a gyereknevelés (ami egyébként az életközösség tartós fenntartásának egyetlen ésszerű oka)? :)