Csak néhány megjegyzés az országútiak három fokozatát illetően:
1. Példának okáért én még nem láttam (de ez nem kizáró ok)
2. Szerintem három tányérnál túl sok (lehet) elöl a cucc
3. A hegymenetnél pont az a lényeg, hogy megtaláld azt az erőbeosztást, amivel még elég gyorsan pörgetsz, elég gyorsan mész, és kibírod a végéig (ez fejben legalább olyan nehéz, mint lábban).
Én általában napi rendszerességgel tekerek, többnyire benne van legalább 4 km-nyi 10-12%-os emelkedőzés (nagyrészt Pannonhalma). Tapasztalataim szerint a túl kicsi áttétel igazán csak akkor jó, ha az ember elkészült az erejével. Egyébként fokozatosan kell feledzenie magát a mókusnak, meg jól kell bemelegíteni.
Én elöl 42-es tányért használok, hátul meg 21-es a legnagyobb, de azt menekülőfokozatnak tartogatom, általában a 19 a jellemző, ezzel még 20%-on is fel lehet menni (16-17 km/h-ra sprintelve). De ezzel lehet bírni az egész extrémeket is, csak fel kell készülni (pl. Grossglockner-hágó: 20 km, 8,7% átlag, 1735 m szintkülönbség).
A 39-es tányér is jó, de az inkább a tényleg hosszú és viszonylag meredek emelkedőkön (min. 6-8 km, 6-10 %). Az is jó, ha az ember figyeli a profikat, és tőlük les el dolgokat (pl. hogy mennyit kell kiállva tekerni, ld pl. Marco).
A tapasztalataim már amatőr versenyeken (országúti) is jól beváltak.