Nyári fényt a szörp gyűjt önmagába,
szikrázik benn múlt napok sugára,
érződik benn az értelem szendergése,
mit felkavar egy vízsugár tompa kése,
mely higítja őtet vad dac-közönnyel,
nem törődve örvénylő gyanta-könnyel,
könnyed, fogyasztható ital el is készül,
így verseink is hígak lesznek végül...
Ne hagyd, vándor, vidd hírül a spártaiaknak,
sírnak-é,ha gyönge mű-művet ideraknak.
Társaim, elveinkhez ragaszkodni kéne,
szemérmesen, mert volt egy város, Mükéne,
lakói fulladtak saját szégyenükbe,
szaporás kis patkánnyi énekükbe...

... ahogy a napsugár a lomb-réseken átmen,
úgy csillanjon át a "mív" e verseken. Amen.