Azért vannak nagy dolgok itt is, ott is. Egyszer Isztambulból mentem volna tovább Ankarába, este tízkor, de nem volt meg a csomagom. Pár utassal kivittek egy már megrakott géphez. Alant, a betonon volt pár bőrönd, a többi utas boldogan kiválasztotta a sjaátját, az enyém nem volt meg. Ott álltam a Boeing-727 hátsó ajtajánál, felettem bümbölt a középső hajtómű, és vártam, miközben odabentről türelmetlen utasok nézegettek kifelé, hogy mi is van.

Jött egy kis teherautó, rajta pár bőrönd. Átnéztem, de az enyém nem volt ott. Jó húsz perc múlva jött egy másik kocsi a bőröndömmel. Feldobták, durrant a csomagtérajtó, felmentem, beültem, és már gurultunk is.

Ez az egész út egyébként tele volt hasonló kalandokkal, de talán majd a nagy utazós témánál mesélem el.

És akkor még nem volt szó a csomagosok sztrájkjáról. Kétszer kaptam el Brüsszelben.

Nem azért írom ezt le, hogy csökkentsem a Malév felelősségét, azt nem lehet, de a tényekhez ez is hozzátartozik.