A FOGATLAN HALAT NEM FOGÓ HORGÁSZ TRAGÉDIÁJA
TEJÓ NYOMÁN

MInt felhő a sápadt reggel egén
horgász pihenne elült seggén,
körülötte hullámzik a páca,
melyben fő, (mint bűntudatban apáca,
ki gondolt egy nagyot, merészet, furcsát,
nagyböjt idején enni májas hurkát,
vagy véreset, habzsolni, hogy teljen a száj,
legyen ez böjti morál-aszály!!!,
kéjesen e borzongás nem hagyja,
míg magát lelkiismeretének odaadja,
és miután húny képzelt kéje fénye,
győz a bűntudat önkénye,
e sötét megszorongattatásba omlik)
hát a horgász kedve is így szétbomlik,
mint hagyott-felejtett emlék-kendő,
foszló, idő szelében kerengő
selyem, ahogy múltját és állapotát
terveivel összevetvén, e nagy despotát:
élete célját végleg eltemeti magába,
hallgat a nagy folyó, a Duna. (Vagy a Rába?)

És hallgat ott lenn a nagy hal állva
mély vizek mentiben,
szegény horgász sebtiben
menekül: az agyhalálba.