A jelenség sokkal összetettebb, mint gondolnánk. Ugyanakkor tele vagyunk - már vagy 50 éve - számos téves hiedelmekkel, amelyek nemhogy tisztáznák, hanem még jobban zűrzavarossá teszik a kérdést.

Pedig mára már rendelkezünk számos olyan új ismerettel a szexualitás területén, amelyeket a média háttérben tart, és a romboló hiedelmeket erőlteti helyette. Egyébként éppen ezeknek a romboló hatásoknak köszönhetjük, hogy ide jutottunk, és komolyan felmerül a topiknyitóban feltett kérdés. S erre már dőlnek is, sőt tovább is dőlni fognak a válaszokban azok a téves elképzelések, amelyekben úgy véljük, ismerjük a másik nemet, s annak megnyilvánulásait. Ez a topik csak egy részkérdést taglalna, ugyanis korunk legsúlyosabb problémájával állunk szemben, amelynek több generáción át ható következményei kierőltették a napjainkban zajló - s sokak szerint egyáltalán nem spontán - pánikkeltő világjelenséget. Ezzel igyekeznének kirángatni az emberiséget (annak a magasan civilizált régióját) abból a tévútból, amelyet - valószínűleg egy át nem gondolt tévedésből - egy fél évszázada a nyakába zúdítottak. (Ennek részleteiről majd később, ha szükséges).

Visszatérve az alapproblémára, való igaz, hogy a nőket tekintve sokan - fiatalon elkezdve - pár évtized múltán megcsömörlenek a szextől. Igen! Mondjuk ki! A szextől, s nem a szeretkezéstől! Ami nem is csoda, ha ismerjük az emberi szexualitás mibenlétét. A hormonkutatások megdöbbentő eredményeket tártak fel, olyanokat amelyekről 20 évvel ezelőtt még mit sem tudtunk. S e tudás híján az emberiség történetében számos esetben összeomlottak civilizációk, néhány generációval azután, hogy a korlátozásokkal teli szexualitást szabadjára engedték. J. D. Unwin kutatásai már az 1934-ben kiadott tanulmányában is erről tanúskodnak: egy fellendült civilizáció minden esetben lehanyatlott (sőt gyakran el is pusztult) emiatt.

Felmérések mutatják ki egyébként, hogy a nőknek is legalább 1/3-a pornózik! Azt azonban még nem vizsgálták (reméljük fogják majd), hogy ezen felül mennyien olvasnak (néznek) "női pornót". Ezt a szakma arra a - legtöbbször irodalmi - alkotásokra alkalmazza, amelyben teljesen irreális, romantikus környezetben, soha meg nem valósítható módon jön össze férfi és nő, s erotikával túlfűtötten járja át mindkettőjüket a vad szenvedély. Élvezetes ezt olvasni (általában nőknek), s ugyanolyan hamis élvezetet nyújt, mint a férfiaknak a kemény pornózás.

Mi ezzel a baj? Akárhogyan is próbálunk laikusként belegondolni, úgy véljük semmi, és a társadalmi tévhitek is ezt erősítik bennünk. Ám kétféle problémába is beleütközünk. Az egyik tulajdonképpen közismert, ám szándékos vakságunkban nem veszünk tudomást róla, lényegtelennek véljük. Ez pedig éppen a mindkét féle pornóban tapasztaltak irrealitása. Az, ami a párkapcsolatba soha sem valósítható meg, vagy legfeljebb körülményesen, s ha sikerül is, a technikai részletek elveszik a látottakban, olvasottakban jelentkező "varázst". Tehát az egymással folytatott szex már nem olyan jó, mint amit a pornóban megkapunk.

Ha ritkán - ideig-óráig - jónak is tűnik, jön a ténylegesen jelentkező, hosszú távú hatás. Ezt úgy hívjuk, hogy "eltárgyiasultság". Az ember - természetéből adódóan, de társadalmi jelenségként is - másképp viszonyul egy ténylegesen létező, valódi más személyhez, mint egy olyanhoz, amelyet csak képeken, filmeken lát, vagy olvas. Utóbbihoz nem kell másodpercről másodpercre alkalmazkodni a kommunikációban, hanem mindent a képzelet egészít ki. Míg konkrét személyként egy nagyon finomra hangolt, s apró rezdüléseket figyelembe vevő kommunikációt folytatunk, melyben az adott helyzethez folyamatosan korrigálunk, erre a tárgyként jelentkező esetben nincs szükség, szabadabbak lehetünk, tulajdonképpen magunkat építjük be a képzelt helyzetbe, alkalmazkodás nélkül.

Sok pornózás esetén ez reflexszerűvé válik, gyakorlatilag az önző énünk uralkodik el rajtunk, s ha tudatosan észrevesszük tárgyias viselkedésünket, máris megzavarja az együttlétünket a plusz figyelem. A tárgyiasult hozzáállást a másik fél érzékeli, bár megfogalmazni sem tudja mi a baj. A nő úgy érezheti, nem vele törődnek, a férfi is olyat tapasztalhat az eltárgyiasult szexű nő felől, hogy nem tisztelik, és nem az történik, amelyet ő szeretne.

De a legfőbb probléma a tárgyiasultsággal a függővé válás, és annak minden esetben bekövetkező mellékhatása: Tárgyias élvezetben egyre jobbra, egyre többre vágyunk, és ezt a médiák ki is szolgálják nekünk. Egyre durvább helyzetekre van szükségünk ugyanakkora élvezethez, egyre inkább megunjuk a megszokottat, s egy jobbra vágyunk. Ami időnként egy újabb partner igényét váltja ki. S ez hosszú távon (évtizedek) csömört, kiégést eredményez.

Pedig - s ma még erről mit sem tud a közvélemény - a természet (az evolúció) biztosította számunkra, hogy ne történhessen meg. S ez korunk - mélyen elhallgatott - nagy felfedezése, de el is kell hallgatnunk, mert olyan hiedelmeket rombolna le, hogyha ráébrednénk, akkor az világbotránnyal járna. Talán éppen emiatt jönnek divatba a világbotrányok (volt már klímahisztéria), hogy hozzájuk szokjunk, és el tudjuk viselni, a legsúlyosabbat, az elviselhetetlent.

(az előzőek csak egy mákszemnyi töredék az utóbbi 2 évtized kutatási eredményeiből, melyek gyakorlatilag mindent megkérdőjeleznek azokból az ideológiákból, melyeket évtizedekkel ezelőtt el nem tudtuk volna képzelni, hogy napjainkban valósággá válik).