Chris99 Creative Commons License 1999.06.07 0 0 735
Üdvözletem Mindenkinek!

Kb. egy hete ajánlották figyelmembe ezen fórumot (sejtésem szerint a Kopasz). Pár napja próbálom elolvasni az eddigi hozzászólásotokat, de mostmár kezdem feladni. Úgy döntöttem, hogy nem várok addig, míg a teljes topicot el nem olvasom, egyszerűen az időm nem engedi. Inkább hozzászólnék pár szót, minthogy kukán üljek és olvassam a véleményeket.
Mai hír szerint, felröppent a hír, hogy a Ferrari csapat második pilótája, Eddie Irvine helyett eddig számításba jött nevek (Alesi, Trulli, Diniz, Coulthard) mellé felíródott egy másik skót pilóta neve is. Méghozzá az amerikai C.A.R.T sorozatban versenyző Dario Franchitti-é. Franchitti nyilatkozta, hogy jelenlegi csapatával között szerződése az idény végén lejár, s váltani szeretne, pl. a Forma-1-be szeretne bejutni.
Más sem kellett az újságíróknak, rögtön szóba hozták, aminek örült is és boldogan nyilatkozott. "Idén köt a C.A.R.T-szériához egy szerződés. Jól mennek a dolgaim, de várok a lehetőségre, hogy egy jó szerződés keretében átváltsak egy F1-es csapathoz." Hozzátette felhívva magára az olasz istálló vezetőinek figyelmét: "Egy jó szerződés, egy versenyképes autót jelent. Ez mindennél fontosabb számomra. Imádom a Ferrari autókat, meghalnék érte. A Ferrari egy mítosz, s nagy álmom teljesülne, ha abban az autóban akár csak egyszer, de vezetheznék. "
Elképzelhető, hogy tényleg őt fogjuk látni jövőre az olasz csapatnál? (Csak nehogy úgy járjon, mint Zanardi!) Mi a véleményetek erről?

CiaO
Chris