Te szinte-szintű rész-egészek vánnyadt
fűzfarabszolgáit énvelem együtt
ostorozó Hős! Karod sose petyhüdt:
gyerünk, lapátra velük! Aztán hányjad

egyenest a rút szemétdombra őket,
az oktalan okvetetlenkedőket!
Mert hogy is tudhatná más e földtekén:
e hevületben új testet öltök én,

s Te is öltesz, hogy szavamba ne öltsem
a másikat. Hát nesze, itt e passzus:
fogd a kezedbe, mosolyodj el bölcsen,

s mutasd az utat - irány a Parnasszus!
Mást nem viszünk fel, nem, még ha pörölt sem:
jaj, kifér még egy rím ide? Ki, basszus...