Ti, az áldott nevű, nagy égi Teremtő
ostoba fűzfalantos barmai!
Akiknek mindegy, hogy a csirkefar mai,
vagy tegnapi: ha netán elvisz a mentő,

akkor a nagy összefüggés, az ok-okozat
utólag majd felderíti arcotokat.
Hogy akkor már késő? Mindhiába.
Nahát, tirólatok fogok írni máma.

Fényes homlokotok múzsacsóktól mentes:
Istenem, megannnyi hentes!
Svédacél velszi bárdokkal kezetekben
mészároljátok nyelvünk! Hát lehetetlen,

hogy egyetlen jó sort kinyögjetek?
Már maga a mozdulat tök beteg,
amellyel tétován a billentyűzet felé
nyúltok - hogy a fene essen belé!

Az rendben van, hogy nem lehet mind Pelé:
cifra zsonglőr, ki hetykén lába elé
szelidít minden veszélyes labdát -
de ha nem megy, nem muszáj: ne harapd át

a tolladat nagy-szent igyekezetedben,
mellyel a rímeket űzöd rendületlen!
S okulásod légyen végül a hat strófa:
ha versed ennyi csak - rossz. Ha hosszabb - katasztrófa.