Mindig jó érzés pozitív visszaigazolásokat olvasni. Ami Hegelt illeti, azt tartom külön gondnak, hogy nincsenek olyan mélyreható elemzések, amelyek kimutatnák, hogy filozófiája milyen sok, a későbbiekben káros folyamatokat is inspirált.  Mintha még mindig lennének a tekintélyes szakértők egyik oldalon, akik megfelelőképp tudják értékelni Hegel filozófiáját, és velük szemben marginálisan egyes dilettáns hőbörgők. (Magyar viszonyokról beszélek, de nem valószínű, hogy szélesebb spektrumokban lényegesen más lenne a helyzet. Ha megjelent volna egy korszerű és hatásos Hegel-kritikát tartalmazó mű, annak a híre biztosan eljutott volna már hozzánk is.)  Carnapot elkerülte a figyelmem, de így is azt gondolom, a logikai pozitivizmus, mint filozófia, Gödel nem-teljességi tételével helyrehozhatatlanul léket kapott. Nem véletlenül írtam, hogy mint filozófia, tehát végső soron világkép -, ettől még egyes részterületeken hatékony lehetett ez az irány, amelynek Carnap az egyik fő letéteményese volt. „…előkelő helyen állnak a posztmodern imposztorok, Derridával az élükön” szinte rendszeresen ilyen érzéseim támadnak, amikor találkozom velük, de ez is olyan véleménynek tűnik, amire akadémiai körökből és azok kapcsolt részeiből jó esetben elnéző mosollyal reagálnak, már ha reagálnak.

Nietzsche szerintem is rendkívül bonyolult eset; vannak nézetei, amelyek máig nem csak elfogadhatónak, hanem iránymutatónak is nevezhetők, de az ellenkező póluson olyanok is, amelyeknek a negatív kihatásait inkább minimalizálni, vagy eltussolni szokás. (Amikor olyasmiket olvasok, hogy szó sem volt arról, hogy a legcsekélyebb köze lett volna a nácizmushoz, az jut eszembe, ahogy Marxot is védelmezni, mentegetni szokás a marxizmussal szemben, ti., hogy az eredeti forrást a téves és rossz értelmezések vitték el rossz irányba. Szerintem pedig, ha nem lettek volna benne ilyen „csírák” az eredeti tanokban, akkor nem lehetett volna őket rossz irányba sem elvinni.) Abban szintén osztom a véleményed, hogy a korai Nietzsche jóval inkább vállalható és kevesebb az ellentmondás benne, mint a kései Nietzschénél. (A „korai” és a „kései” Nietzsche közötti határvonal számomra a „Vidám tudomány”-nál, vagy annak a környékén húzódik.)

Meggyőztél, tanulmányozni fogom Safranski Schopenhauer-könyvét.