Törölt nick Creative Commons License 2020.03.11 0 0 433

Pontosan.

 

és most

 

 

Patkós dolgok (már megint)

 

 

'A történet 1862-ben „játszódik”,amikor virágkorát élte a betyár világ.A helyszín,Pördefölde,de nem jó vége lett az eseményeknek.Talán úgy idézhetjük fel a legjobban,mi olvasók,ha az akkori,novai főszolga bíró jelentését olvassuk el.A történetnek azóta sok változata jelent meg leírásokban.A tény,hogy a két csendőr a pördeföldei temetőben van eltemetve.Sírkövük ma is látható,igaz a feliratot az idő vasfoga lekoptatta róla,de szerencsére van róla fotó még jobb állapotában.Kicsit hosszú a jelentés,de szövegezése által kis időutazást tehetünk.

 

Méltóságos Fő Ispáni Helytartó Űr!
Folyó évi május 7-én Pördeföldi helységben f. május 6-án három fegyveres csavargó által legyilkolt két csendőr lelövöldözéséről tett jelentésemhez az alábbiakat vagyok bátor jelenteni.
A merénylet elkövetése után május 7-én Pördeföldén a helyszínen megjelentem, és az előzetes vizsgálatot teljesítettem, melyből kiderült, hogy három fegyveres csavargók, kik közül egyet társai Patkónak neveztek, már május 5-én estve Pördeföldi birkásnál bé szállásoltak, bárányt metszettek, sütöttek és főztek Kövér János birkás bojtárnál, a faluban lévő birkás laktól 2 jó távolsági lövés messziségre fekvő kotsmából bort hozattak, a háznál lévő nőkkel tántzoltak, másnap reggel 6—7 óra között Bründl Béla ispán úrhoz átmentek, a juhász gazdát és Kövér János bojtárt magukkal át hajtották, bort parancsoltak, az Ispánnak velők köllött inni, borozás közben a bíró egy írást vitt ki az Ispánhoz olvasni azt is ott fogták, s az urodalmi jáger is közbe jött, és együtt déli 11 és 12 óra közig, még egy ember jelentést vitt az Ispán Űrhöz, hogy ebédre Lentiből vendégjei érkeznek, mulattak, akkor mindannyian által mentek a birkáshoz, — de már ezen átmenet előtt három csendőr, kik szinte Pördeföldén a faluba háltak, az esetről annak dacára, hogy a kis bírótól kérdezték, nints e valami hír, az azt eltagadta, mit sem tudtak, — az ispánhoz indulva a majorokat megvizsgálták, hol senki őket ezen esetről nem értesítette, sőt egy cseléd mondotta, hogy az Ispán felkelt, bátran bemehetnek, mikor a folosóra felértek, a szoba ajtó előttük kinyittatott, ők beléptek egyszerre meglettek lepve, mikor három fegyverest felhúzott fegyverrel célba véve előttük láttak, zavarba jöttek, s egyszerre lefegyvereztettek, az asztal mellé ültettek, és nekik kellett poharazni mindaddig, míg a juhászokhoz á
nem indultak — a csendőrök kényszeritettek velők menni, s itt ebéd után 1 óráig mulatni, — ekkor indulóra készültek, a csendőröknek fegyverüket visz-szaadták, a juhász lakból felhúzott fegyverrel kikísérték, a csendőröknek 6f.30x ajándékoztak, őket összecsókolták, és kézszorítás közt egymástól elbúcsúztak, — a csendőrök Dömeföld felé indulva, a fegyveres csavargók pedig a faluba mentek be, — azonban a csendőrök az Ispán lak mögött a gabonákközti úton a falufelé vissza tértek, és a falu alsó végin be mentek, — csavargók már a kocsmában voltak, mint a csendőrök közeledését észre vették, a kocsmából ki vonultak, a csendőrök egyike a haranglábnál, a másika napkelet felől egy házszegletnél kertsoroknál, a parancsnok egy pár lépéssel hátrább egy más háznál vettek állást, — a csendőrök kezdették meg a tüzelést, — de csak tüzelés közben, miután a csavargók is folyvást tüzeltek, kétszer tölthettek, a 2-ik lövés után a csavargók által rohammal támadtak, mely roham közben csendőr lelövetett, — egyik csendőr elesése után is egyik rablóval megvívott, annak bal combját szuronnyal meg is sértette, mellyel a csavargó még jobban felbőszülve szuronyos fegyverét kezéből kiragadta, s maga fegyverével agyonverte ,a csendőr harmadika, vagyis a parancsnok meg futott, ezt üldözvén, ezt el nem foghatták, és minden fegyvereket, s egyik köpönyegjét magukhoz vették, kabátjokat magukra vették, és a kocsmába visszatértek, hol a megsértett a kocsmárosné előtt pajtásoknak a csendőrtől kapott lába szúrását megmutatta, azonban ezen ütközetkor a falu birkásai közül a csendőrség felszólítására senki segítségükre nem ment.
Ezen eset után a rabló zsiványság mit sem késedelmeskedett, kettő által ment az Ispán Űrhöz, annak kocsisával befogattak, egy pedig végig ment a faluban a nőknek megparancsolta, hogy a holtakat házakhoz vigyék be, mert azok a császár emberei, — a kocsi megérkezvén a falu végén megállott, és a kocsis bemondása szerint a szuronyos csendőri fegyvereket magok mellé két felől a kocsiba tették, hogy ott minél jobban látzassék, a csendőr kabátokat magokra vették, arra felül duhaj szőröket öltöttek, s a kocsissal hajtattak, mint csak a ló mehetett, így utaztak Lasztonyán, és Kerettyén hosszat, és Tolmácson felül a falutól egy puska lövis távolságra megállították a nagy vágás mellett, a kocsisnak 1 forint borravalót adtak, magok a vágásba bevonultak, minden elvett fegyvereket és ruhákat magokal vittek.

 

 

 

Foto Cracowius

 

A Pördeföldei kihalt (kihaló) apró falu régi temetőjében a zsandárok sirja

 

Előzmény: Törölt nick (432)