http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/ahogy-az-nb-i-es-fizetesek-nonek-a-magyar-legiosok-szama-csokken-2750937

szemfelnyitó tartalom. 

"

„A magyar játékosoknak meg kell érteniük, ahhoz, hogy sikeresek legyenek külföldön, plusz munkát kell végezniük, a játék minden elemében sokat kell fejlődniük. Futballtudásban, fizikailag és mentálisan egyaránt – válaszolta megkeresésünkre a magyar játékosok külföldi lehetőségeivel kapcsolatban a Tamás Márkot képviselő nemzetközi menedzseriroda, a Score_ ügyvezető igazgatója, Francesco Villa. – Általánosságban azt gondolom, hogy a lengyel vagy a cseh liga jó első lépcsőfok lehet a számukra, de a további lépésekre is fel kell készíteni a futballistát, hogy ezekből az országokból ne haza, hanem magasabb szintre tudjon kerülni (fent említettek között több olyan játékost is találhatunk, aki külföldre kerülve megragadt egy bizonyos szinten, nem tudott továbbfejlődni – a szerző). Egy magyar játékos számára Lengyelországban például elsőre problémát okozhat a játék sebessége, amihez hozzá kell szokni, ez is a fejlődés része.”

Az olasz játékosügynök ugyanakkor egy másik problémára is rávilágított a magyar labdarúgókkal kapcsolatban.

„Lengyelországban a legtöbb légiós szlovák, utána a spanyolok, a szerbek és a horvátok következnek. Ennek egyszerű oka van: a szlovák játékosok jók és földrajzilag közel vannak a lengyelekhez, és a cseh vagy magyar futballistákhoz képest alacsonyabb fizetésért szerződtethetőek. Ugyanez igaz a szerb vagy a horvát labdarúgókra: jó játékosok, akiket olcsón meg lehet szerezni. A spanyolok esetében kicsit más a helyzet, mert ők inkább technikás futballt játszanak, ami más, mint a lengyel játékosok stílusa, ezért könnyen nagyon sokat tudnak hozzátenni a csapatuk játékához. Ráadásul a spanyol alacsonyabb osztályú bajnokságokból érkező labdarúgók jóval olcsóbbak a lengyel átlagfizetésekhez képest. Amikor egy magyar futballista külföldre szerződik, azt egyfajta hosszú távú befektetésként érdemes kezelnie. Először fontos megmutatnia, hogy helyt tud állni egy idegen országban, és csak utána lehetne a jobb anyagi feltételeken gondolkodni. Magyarországról ma már nagyon nehéz egy lépésben erősebb bajnokságba kerülni és a fizetésben is szintet ugrani. A lengyel klubok ugyanis gyakran alacsonyabb fizetést szánnak egy NB I-es labdarúgónak, mint amennyit otthon kap.”

Francesco Villa szerint az, hogy az NB I-ben az elmúlt másfél évtizedben megváltoztak a kereseti lehetőségek, összefüggésben van azzal, hogy manapság kevesebb magyar játszik külföldön, mint a 2000-es években, amikor Hollandiában, Belgiumban, az angol, a német és az olasz másodosztályban is többen szerepeltek.

„Ami a magyar légiósok számának alakulását illeti, szerintem a játékosok fizetése áll a változás mögött. Tizenöt évvel ezelőtt a magyar labdarúgók a fizetési igényüket tekintve olcsónak számítottak, ma már ez nem így van, tehát a fizetések nőttek, a magyar légiósok száma csökkent. Pontosan ezért tud annyi futballista külföldre menni a Balkánról, mert a legtöbbjük elér egy átlagos jó tudásszintet, és olcsón szerződtethető. Akár az is előfordulhat, hogy találunk két hasonló játékost Magyarországon, illetve Macedóniában, de míg a macedón ötszáz eurót keres havonta, addig a magyar ötezret. Óriási a különbség. Hogy teljesen konkrét példát említsek, találkoztunk olyan U19-es válogatott játékossal, aki a szlovén élvonalban játszott, alapemberként havi háromszáz eurós fizetéssel. Azóta már a Serie B-ben futballozik, és könnyen lehet, hogy a következő idényben a Serie A-ba kerül. Másik példaként említhetek egy litván labdarúgót, aki alapember a felnőttválogatottban és hazája top klubjában játszik – ezerkétszáz eurós fizetéssel. Magyarországon elképzelhetetlen lenne, hogy ezerkétszáz eurót keressen a válogatott alapembere. De vajon tud-e annyival többet a pályán, mint amennyivel magasabb a fizetése?”