Törölt nick Creative Commons License 2020.02.01 0 0 1448

Sajnos a Debrecen egy kicsit "kipukkadt" mostanra, ez a török csapat nagyon becsületes munkával elérte azt, amit elérhetett-ez pedig hasonló szint, mint a mostani Debrecené. Kis szerencsével, felénk pattanó labdával megint meg lehetett volna a mérkőzés, de Fortuna ma behunyta a szemét néha. 

A siker titka az, hogy annyit dolgozzak, amennyi alapján bírom akár a három frontos helytállást is. És akkor csupán az dönt, milyen tehetséggel rendelkezek és képes vagyok-e a szükséges szinten játszani. A versenykiírást más szempontok alapján "találták ki", nem veszi figyelembe se a kispadot, se a játékosok leterhelését. 

A magyar bajnokságot és kupát át lehetne alakítani olyanná, amely jobban segítené a nemzetközi szereplést. A válogatott szempontjából például előnyösebb lenne a mezőny csoportokba sorolása és mondjuk egy hét alatt négy mérkőzés lejátszása, ahhoz hasonlóan, mint az EB-én , VB-n történik. Jobban felkészítené ez a játékosokat a világversenyekre és több idő lenne klubcsapataink számára, nagyobb lehetőség felkészülni a kupákra. Persze vannak ellenérvei is egy ilyen rendszernek-nézőszám, lebonyolítás problémái, de érdemes lenne elgondolkodni egy a jelenleginél hatékonyabb lebonyolításon. 

Előzmény: ZLajos (1444)