Gyöször Creative Commons License 2020.02.01 0 0 48347

Jó "kattintásvadász"-ra sikerült, a fórum összes lakója azaz Te reagáltál rá xDDD Melónak is meg kirándulásnak is tekinthető a barkácsolás mekkájába. Tavaly elkezdtem felújítani az utánfutóm, marhára haladtam, tehát semmit csak kész lett az új váz meg beszereztem mindent. Most elgurult a gyógyszer, a héten végig a garázsban voltam, asszony megjegyezte akár be se jöjjek. Begyújtottam tehát meleg volt és vettem 3x40kg kvarchomokot, elkezdtem homokfújózni az összes kisebb alkatrészt amit átmentek az újjáépített vontatmányba. Így aztán volt homok is rendületlenül, a tákolt kabinom körül kb 5 centi vastagon (ezt tudtam összeseperni és szitálás után újrahasznosítani), a másik sarokban a szerszámokon olyan 2-3mili masszív por.  Mikor már nem láttam bent akkor minden kinyit. Ha a környéken szaharai poros esőt kaptak, akkor az nem szaharai volt ;-)

Eljutottam odáig, hogy a kisebb dolgok le lettek alapozva. Ez főleg a futóművet jelenti. Jön még a laprugó festés, majd megkapja a plató lemezt, oldalakat, telibefújom és mehet műszakira. Jajj de sok van még hátra :-))

 

Előzmény: Attila DR (48346)