RnD Creative Commons License 2020.01.18 -4 5 1126

DVSC - Thüringer HC: 7-12 (félidő)

 

Triffa szuper védéseivel és mindkét részről tapogatozó játékkal kezdődött a meccs, az első percekben gólok sem nagyon voltak. A Loki ekkor még tartotta magát, bár elöl azért látszott h Kovács Anna, Kelemen Éva és Tóvizi nincs igazán jó formában. Arany Rebi lőtt egy gólt klasszul indításból, a következő indulásziccert viszont már kihagyta. Köstner erre tíz perc után becserélte helyette Varsányit, aki azonban nem sokat mutatott. Az ugyancsak tíz perc után Kovács Anna helyett beállt Karnik rögtön eladta a labdát. A németek kaptak egy kiállítást, de a kétperces előnyt elszórakoztuk egészen gyermeteg hibákkal, ebből már sejteni lehetett h a félidő második fele még nehezebb lesz. Elöl egy ideig helyzetek legalább voltak, még ha szinte mindnél rosszul helyeztük és a kapusba lőttük a labdát. Az első tíz perc után tízperces Loki gólcsend következett, közben a Thüringer egyre masgabiztosabban játszott és egyre-másra talált be a jól kialakított helyzetekből. Triffa továbbra is jól védett de egymaga nem sokat tehetett, elöl ő ugye nincs fent. Az utolsó öt percben már a debreceni próbálkozások is egyre gyámoltalanabbak lettek, támadásban totálisan csődöt mondtunk, sajnos.

 

Persze van még egy félidő és ennél csak jobban tudunk játszani. A németek meg rövid kispaddal jöttek, remélem elfáradnak...