Ricardo97 Creative Commons License 2020.01.12 0 0 11

Végigolvasva neked még rosszabb. Bár az én történetem sem derűs annyira. Tessék:

 

4 évesen veszítettem el az apám, testvérem nincs, anyai ágon én vagyok az egyetlen unoka.

Tulajdonképpen mindent megkaphattam amit akartam, bár nem vagyok követelőző. Ezzel nincs gond. A gondok ott kezdődtek, hogy sokszor hagytak engem a szobában a tévé előtt poshadni, nem vittek le játszótérre vagy akármi, legfeljebb az udvaron voltam. Bár szeretnek, mégis úgy érzem, hogy elhanyagoltak, nem szocializáltak megfelelően. Igaz, néha voltam uncsitesóimnál,ismerősök gyerekeinél akik kb velem egyidősek vagy picivel idősebbek mint én, velük mindig jól éreztem magam, nem tévéztem olyankor. Viszont ezek alkalmiak voltak. Apai nagyszüleimmel is az a gond, hogy nincs fényes kapcsolatunk velük, bár ezt nem éreztetik velem,viszont nem sűrűn találkozok velük, ha jól tudom azért, mert anyáék református-kétkezi munkások, apáék pedig katolikus-értelmiségiek, legalábbis azt mondták, hogy ezért nem jöttek ki egymással. Otthon és anyai nagyszüleimnél is ez ment mindig, anyukám valahogy sosem akart velem foglalkozni, bent ültem a szobánkban, ő pedig a konyhában beszélt az akkori pasijával, barátnőivel.

Tehát, összességében ritkán érintkeztem más emberekkel(gyerekekkel),élénk gyerek voltam, mégis nehezen ismerkedtem.

Ezek ellenére az első iskolámba nagyon jól beilleszkedtem, mindenkivel jól kijöttem.

Volt is egy nagyon jó barátom az osztályban, aki egy kicsit élénk volt hozzám hasonlóan, viszont valamiért megromlott a kapcsolatunk, odáig, hogy elkezdett csesztetni. Akkori ofőmmel hiába beszéltem, annyival lereagálta, hogy "akkor védd meg magad",így aztán átiratott anyukám máshova. A 3ik osztályt másik suliban kezdtem, bár ott 2-3 embertől masszív sz*patást kaptam,alapvetően az osztály többi részével jól kijöttem, rendesek voltak, mégsem mondanám hogy nagyon lettek volna barátaim, de a tanáraim itt is tettek rám, viszont nem tudom miért, de innen nem hoztak el. És ezzel elindultam a lejtőn. Persze a családom is tudott róla, de valamiért nem beszéltünk arról, hogy miért nem jövök el. Ha eljövök és neki futok mégegyszer, beszélgetek, ismerkedek, lehet megint jól beilleszkedtem volna. Bár a szomszédomban lakott egy korombeli srác, akit kb 8 évesen ismertem meg,sokáig nagyon jó barátok voltunk,általában mindig nála gépeztünk, bár nekem is volt gépem, de az sz@rt sem ért szinte. Aztán megismerkedtem a pc-s, online játékokkal és rájuk kaptam,sokáig függő voltam.

Aztán eltávolodtunk egymástól, neki más barátai is lettek mikor elkezdte a gimit, én viszont maradtam egy hülye kis kocka, és mivel a családom részéről le voltam ejtve, nem is nagyon kellett mértéket tartanom, gerincferdülésem is lett.

És akkoriban eltörött bennem valami, mert már nem voltam olyan élénk, mint azelőtt, társaságba sem olyan szívesen mentem, nem beszélgettem olyan lelkesen, beszédhibám is lett, néha nem artikulálok szépen, talán a sok csendesség miatt.

Aztán elérkeztem a gimibe, nagy reményekkel indultam, hogy minden happy lesz. Nem lett. Engem, meg egy másik srácot rendesen szivattak, de talán én többet kaptam. Az volt a baj, hogy nem szóltam róla senkinek, a tanáraimnak azért nem, mert azt gondoltam, hogy úgyis lesz@rnak mint áltiban, családomnak meg azért nem, mert nem akartam, hogy miattam aggódjanak. És innen sem mentem el, pedig jobban jártam volna. Ráadásul a gimi hagyott igazán mély nyomot bennem.

Itt már nem próbáltam annyira beilleszkedni, úgy voltam vele, ha akarnak, akkor ismerkednek velem. Aztán egyszer pár napos hiányzásom volt, a tanárom azt mondta, hogy pótoljam be a lemaradást, de a füzetét senki nem adta ide, kivéve egy lányt, kérnem se kellett, magától adta.

Bár nem beszéltem vele, néha köszöntünk egymásnak, de attól kezdve felfigyeltem rá, kötődtem hozzá,nagyon jól esett tőle az a kedves gesztus, egy szó mint száz, beleszerettem. Aztán jött kb 1 évnyi sz0patás, úgy, hogy én simán hagytam, viszont egyszer elkezdtem vagdosni magam, míg az ofőm tudomást szerzett róla, aztán leszálltak rólam. Akkor esett le, hogy itt nem szarnak rám, mint áltiban. 😂😂😂😂😂😂😂

El kezdtem jól érezni magam, vissza jött az életkedvem, mégis minden rosszabb lett,mivel csináltam pár baromságot. Az egyik az volt, hogy beszóltam egy nagy hülyeséget az általam szeretett lánynak, ettől bedurcázott rám és ellenem fordult,ez kb 10ik vége fele történt. Aztán megint csináltam egy nagy baromságot, onnan kezdve pedig visszanyalt a fagyi és a nyakamba zúdult egy egész foslavina,amire legrosszabb rémálmomban sem gondoltam.

És bevallom 50%ban az én hibám is, mivel így visszagondolva tényleg sok hülyeséget csináltam. 11ikbe értünk, végigment a passzív szivatás, a nagy szerelmem pedig mindig durca volt, egyszer beszéltem volna vele, de lehurrogott. Aztán 12ikben volt egy kis hatásszünet, néha hozzámszóltak, de én inkább azt szerettem volna, ha egyáltalán nem szólnak hozzám. Egyszer megint szivattak volna, de a lány, akit szerettem, kiállt értem, azt gondoltam, hogy talán megenyhült a szíve, aztán egyik szünetben annyit hallottam mögülem, hogy beszélt a sráccal, aki állandóan sz0patott:"Minek véded őt? Nem emlékszel, hogy megszivatott?" Aztán megint ellenem fordult.

És itt is elkövettem egy nagy hibát, mégpedig azt, hogy nem beszéltem a lánnyal, el kellett volna mondanom, hogyha meg is bántottam, sajnálom és hogy félreismer engem, nem vagyok szemét, csak szimplán hülye, talán beszélnem kellett volna arról is, hogy mit érzek iránta 4 éve, ha megenyhült a szíve, akkor végighallgat és megért.

Előzmény: morcos csodagyerek (1)