nosztalgika02 Creative Commons License 2019.12.31 0 0 22945

Nagyon egyetértek minden soroddal. Addig kell szeretgetni öket, amíg vannak, ha már elmentek, minden jó szó, minden séta, minden finom falat, amit nem adtál meg nekik, egyenként fog fájni. Múltkor pisztrángot evett a család, egy-egy saját halat is sütöttem a kutyáknak, nemcsak a maradékot (fejet, uszonyt) kapták meg. Most szerezzek nekik örömet, amíg lehet.

És igen, az egyik kutya a másikat nem tudja pótolni. Az új kutya léte tompítja a fájdalmat, mert elvonja a figyelmet a gyászról, de nem fogja pótolni a meghaltat, mint ahogy egyik ember sem pótolhatja a meghalt másikat. Én csak saját tapasztalatból mondom, hogy ha meghal a kutyánk, akkor rögtön az újra, a kölyökre (is) kell koncentrálnunk, hogy mehessen tovább a kutyás élet, hogy a gyászunk miatt ne legyenek évek, évtizedek kutya nélkül, mert bizony véges a mi életünk is, és addig tartsunk kutyát, amíg lehet!

Előzmény: Kuruc72. (22944)