Egy ketrecben ébredt. Először el sem akarta hinni... Még ki sem nyitotta a szemét, amikor megérezte a szagokat. Fertőtlenítő...Émelygett a gyomra...
Amikor kinyitotta a szemét, akkor látta meg a rácsokat. Mindenütt rácsok. Egymásra rakva a sok kisebb-nagyobb ketrec. Tele emberekkel. Fiatalok, öregek (ők elég kevesen) és rengeteg gyerek. A legtöbben némán, maguk elé bámulva üldögéltek. Volt, aki csendben sírdogált, egy pocakos férfi rázta a ketrecének a rácsait és kiáltozott, amíg le nem hurrogta a szomszédja – Na, de kérem, így nem lehet pihenni...
Először azt hitte, egyedül van a ketrecben; a sok felhalmozott forgács miatt nem látta, hogy a szemközti sarokban szunyókál valaki. Amikor megmozdult, hogy kinyújtóztassa elgémberedett tagjait, a „valaki” megszólalt: Látom, új vagy itt...
Pardon?
Jaj, ne udvariaskodj! Arra itt nincs idő...Szóval honnan jöttél? Tenyészett ember vagy?
Nem...A csatornában éltem...
Aha, akkor külsős... Szabad ember... Ritkán hoznak ide szabadokat. De az utóbbi időben alig születtek gyerekek, márpedig a kísérletekhez sok kell...
Még mindig émelygett a gyomra – Kísérletek?
A forgácskupac megmozdult. Egy középkorú férfi mászott elő alóla – Persze. Ha még nem tudnád, barátocskám, ez egy laboratórium! Egészen pontosan a L'rat Paris laboratóriuma. Előkelő hely...
És miért vagyunk itt?
Hogy szolgáljuk a tudományt, a haladást és a fejlődést.
No de kiét?
Természetesen a patkányokét. Hát ők az uralkodó faj, nem?
Ezzel nem tudott vitatkozni. Eddig kerülte a patkányokat, amennyire csak tudta. Ők „fenn” a városban éltek, az emberek meg a csatornákban. Ez az élet rendje... Talán az egész életét leélte volna egy lakályos és száraz mellékcsatornában, ha néhány embervadász patkány nem jár éppen arra. A gyerekeit leöldösték, őt meg elhozták ide.
S mit csinálnak itt velünk? - kérdezte – ez valami börtön?
A férfi nevetett – Börtön? Miért? Elkövettél valami bűnt? Nem, barátocskám, ez csak egy állomás az előző életed és a halál között. Velünk kísérleteznek...
Megint émelygett – és..milyen kísérleteket végeznek?
Ó, tudod az a szöveg, hogy ránk nagy szükség van, mert rajtunk tesztelik azokat a gyógyszereket, amelyekkel meg tudják gyógyítani a beteg patkányokat. Ha mi nem lennénk, mondják, akkor sokkal nehezebb lenne megtalálni a rák ellenszerét, vagy az AIDS-ét...Tulajdonképen még büszkék is lehetnénk magunkra, hiszen így a tudományt szolgáljuk. A gyógyítást... De – közelebb hajolt – ez csak humbug!
Miért?
Tudod, barátom, évente 100 millió embert használnak el, vagy fel a laboratóriumokban, világszerte... Ennyi ember kell a gyógyszerek kikísérletezéséhez? -legyintett – dehogy! Csak hat százalék!...Látod azt a fiatal nőt? - mutatott az egyik szemközti ketrecre. Egy nő ült a ketrec közepén és szótlanul előre-hátra dülöngélt – Lekötözték, a fejét sem tudta mozgatni és a szemébe sampont öntöttek. Sampont...
és mi történt vele?
Megvakult... Igen, kozmetikai kísérletek, nem is beszélve a legnagyobb megrendelőről, a hadiiparról... Vagy ott van két kisgyerek! Az anyjukat tegnap felfektették a patkányok arra az asztalra, jöttek az orvostanhallgatók és élve felboncolták...Még mindig halom a sikoltozását...
Megborzongott...A férfi könyörtelenül folytatta – Szóval, barátom, ha már idekerültél, készülj a halálra... S imádkozz, hogy minél rövidebb legyen a szenvedésed...
