A viselkedésterápia és az OCD terápiák nagy része is pont ezt ajánlja: fogadd el, hogy vannak a gondolatok, mint egy háttérzaj, ami zavaró ugyan, de nem kell vele foglalkozni, hanem elfogadni, hogy vannak, így nem indíthatnak be "téves riasztást" az agyadban, hogy félni kell.

 

Példaként az egyik cikk azt hozta, mikor beindul tévedésből a tűzriadó szirénája egy épületben, ahol vagy: hangos, zavaró, de tudod, hogy csak téves riasztás és megpróbálsz tovább dolgozni, tenni a dolgodat, nem foglalkozni vele. Elismered, hogy zavaró és hangos, de mivel téves riasztás (mint a kényszergondolatok), nem kell menekülni, pánikolni miatta, ha nem foglalkozol vele, akkor elmegy, abbamarad majd magától.

 

Minél több figyelmet szentelsz neki, próbálsz megszabadulni tőle, annál jobban "eteted" a kényszergondolatokat, ezzel csak erősíted őket.

 

Én szoktam pl arra gondolni, hogy igen, beengedem őket az ajtón a lakásba, sőt, ki is nyitom nekik az ajtót, hadd jöjjenek, majd a huzat kiviszi őket a teraszajtón, ha nem foglalkozom velük. Nem zárom be az ajtót, nem állok eléjük, hanem engedem őket. Az ilyen képi gondolatok is sokat tudnak segíteni.

 

Sok könyv és szakirodalom foglalkozik ezzel az elfogadással, valóban nekem is ez segített a legtöbbet. Miért is ne lehetne AKÁRMIRE gondolni? Ezek csak gondolatok.

És igen, az emberek 100%-ának eszébe jut ilyesmi, ez teljesen normális, csak náluk nem akad be egy ilyen gondolat, hanem mennek tovább, nem rágódnak rajta, nem szólal meg a belső riasztójuk, hogy "Te jó ég, hogy juthat ilyesmi az eszembe???".