Hírfigyelő Creative Commons License 2019.11.20 0 1 47386

"A földesúr pedig úgy adott földet a vasútnak ha az az Ő majorja, tanyája, gazdasága, téglagyára, stb. felé kanyarodik.

Vicinálisaink döntő többsége ezért olyan girbe-gurba mint az ökörhugyozás."

 

Igen, így van, erre példa a rendkívül kanyargós Pécs-Bátaszék vasúti szárnyvonal is.

 

De ma is vannak ehhez hasonló példák, csak éppen a közutak építésében. Kanyargósnak nem kanyargós ugyan az érintett szakasz, mert autópályáról van szó, de abban megegyezik a te példáddal, hogy arra vezették el, amerre a helyi földesúr akarata jelöltette ki az érintett autópálya-szakasz nyomvonalát.

 

Konkrétan az M3-as autópályának a Görbeháza-Hajdúnánás-Nyíregyháza szakaszáról van szó, abból is arról a részről, amely Hajdúnánást északról kerüli el, Hajdúnánás és Hajdúnánás-Tedej között. Ez Hn. közigazgatási területéhez tartozik hozzá, tőle északra 7 km-re, a szabolcsi megyehatártól 1 km-re délre. Ott van ui. a Tedej Zrt., régebbi nevén Tedeji Állami Gazdaság. Ennek a "földesúri" hatalommal pénzhatalommal(!!!!!!!!) rendelkező vezérigazgatónak a nyomására döntöttek úgy, hogy az autópálya ne a Hajdúnánást délről elkerülő nyomvonalváltozat legyen, hanem az amelyik a város északi határában halad el Tedej csatolt település-rész mellett. Pedig ha délre vitték volna a nyomvonalat, akkor azzal nemcsak Hajdúnánás, de Hajdúdorog is jól járt volna, ui. ez a nyomvonalváltozat Hn. és Hd. között húzódott volna nyugatról kelet felé Nyíregyháza irányában.

 

Az ok, ami a Tedejt érintő nyomvonal mellett döntött, az az, hogy a Tedej Zrt. vezérigazgatója egy, az egész Hajdúságban jól ismert rendszerváltáskori hatalomátmentő földesúr, akinek a felvásárolt földjei az M3-as mentén Kerecsendtől Nyíregyházáig, más megyerészekben más utak mellett pedig Balmazújváros, Hajdúszoboszló, Püspökladány, Karcag, Tiszafüred, Törökszentmiklós, és Szolnok határának földjeiig terjednek. Ez az MSZP-közeli nagybirtokos "földesúr" (rövidítve B. L. vez.-ig., a helyiek tudják hogy ki is ő!) gyakorlatilag fél Hajdú-Bihar, fél Jász-Nagykun-Szolnok, és fél Heves megyék földjeit felvásárolta a fontosabb utak mentén. A rendszerváltás idején 1990 körül 6 hónapon át csak azt számolgatta, hogy hogyan trükközze át a már akkor is több százmilliárdos vagyonát úgy, hogy abba az adóhatóság se köthessen bele.

 

Ha furcsának találod az M3-asnak a Görbeháza után északkeletre Tedej felé felkanyarodó szakaszát, akkor annak ez az oka. A Tedej Zrt. ui. egy hatalmas mezőgazdasági komplexum, amelynek a szállítási érdekei miatt kanyarodik majdnem melléje az autópálya. (Ez ui. megyei és Észak-Alföldi regionális viszonylatban is egy nagyon nagynak számító élelmiszeripai beszállító (nagybani szarvasmarha- és sertés-húsüzemei, és gabonaipari komplexumai vannak). Mellesleg ennek a nyomvonalnak a helyzetét legalább Tiszavasvári az előnyére tudta fordítani -- ha már Hajdúdorognak kedvezőtlen lett e nyomvonal... -- , mert Tiszavasvári déli szélére ezért települt oda évekkel később a ma is nyereségesen üzemelő, korszerű új, hatalmas méretű és országos viszonylatban is nagy tételekben dolgozó téglagyár.

Előzmény: trizs77 (47375)