Vezo228 Creative Commons License 2019.11.15 0 1 21852

A helyszínnel kapcsoltban nyilván nem ugyan az az érzékenységünk, de szerintem egy halász fogadalmi templom mellett nem idegen egy balatoni kikötő. Egy csirke feldolgozó üzem, vagy egy szélerőmű-park számomra is idegen lenne. Én tiszteltben tartom a véleményedet, de nem osztom. Nem azért mert pökhendi és lenéző vagyok, egyszerűen nekem ez nem tűnik olyan problémának, ami eleve ellehetetleníti a gondolatot. A KHT eljárásba (314/2005 szerint) gondolom be lesz vonva az Örökségvédelmi Hivatal is. Majd nyilatkoznak, tesznek előírást, stb. A messziről kérdésben sincs igazad, bár nem vagyok balatoni ember, de van számos személyes kötődésem és a munkámmal is összefügg.

 

A TNM rendeletben nyilván nem az szerepel, hogy ott medencés kikötő lesz, hanem annak a lehetősége.

Egész pontosan "Hajózási, sport és idegenforgalmi célú kikötők létesítésére felhasználható partszakasz". A jelmagyarázatban a piros "horgonyok nyíllal" ikont kell keresni, azok határolják a parti területet.

 

Tekintve, hogy ezt rendeletet 2004-ben adták ki, így 15 éve fennáll a kikötő létesítés lehetősége.

 

 

 

 

 

 

 

Előzmény: gigabursch (21847)