Második nap: Eperjes Nagymágocs – „Jól megy ez már”

 

            Reggel elmentünk a nálunk lévő autóval Eperjesre és ott hagytuk. Ilyenkor mindig megkérdezünk valakit a településen, - mondjuk az önkormányzatnál, vagy boltban, hogy ott hagyhatjuk-e a kocsinkat. Ettől kezdve már nem idegenként kezelik a kocsit. Ez még vidék, itt figyelnek mindenre az emberek. Az lenne a gyanús, ha csak úgy otthagynánk. A kocsmában egy fiatal „pulisuhanc” fogadott minket, veszett ugrálásával és játékával alig beengedve a pecsétért. Érdekes egy kocsma volt, olyan kihalófélben lévő. A polc és hűtő tartalmát ketten egy fél délelőtt fel tudtuk volna élni. A hűtő aljában a sör és unikum alatt a tegnapi ebéd maradványa egy tányéron, a pulton rolnizásra váró aprópénzek. Pecsételtünk, fogyasztottunk, ahogy illik és beszélgettünk a kocsmárossal. Jól tettük, mert közölte, hogy Árpádhalmon a bolt bizony csak délig van nyitva. Ajjaj: alig volt kettő és háromnegyed óránk a tizenkét és fél kilométeres távra. Elvileg belefér, de csak pihenő nélkül és semmi bámészkodás. Nekilódultunk hát.

 

 

            Eperjesről végig aszfalt Gádoros széléig és onnan a Kiskunfélegyháza-Orosháza vasútvonalig. Ez még az eleje volt, gyorsan haladtunk. Közben észrevettük Gádoros-külsőn, hogy műanyag kannák vannak a házak előtti kapuknál. Gondolom a vízvezeték rendszer hiánya és a rossz vízminőség az ásott/fúrt kutakban indokolja, hogy működik egy vízszállító szolgálat, ami kihordja az iható vizet ezekre a helyekre.

 

 

            A vasúti síneknél letérve a földútra, olyan forgalmat tapasztaltunk, amit álmunkban sem gondoltunk. Volt itt mindenféle gép és jármű, száguldoztak az amúgy jó minőségű földutakon. Javában folyt az őszi mezőgazdasági munka. A száguldással elég nagy por is járt, így hát „egyenszürkében” értünk be Árpádhalomra, ahol éppen csak, de elértük a boltot és tudtunk pecsételni, valamint vásárolni. Bementünk a kastélyparkba, leültünk a hatalmas Turulszobor alá és táplálkoztunk, frissítettünk. Egyébként a település nagyon tetszett, egy arborétumba beleépített kis ékszerdoboznak tűnt, a maga nyugalmával, ebédelni vonuló kisiskolásaival, közmunkásaival. A kastélyban volt az iskola, a parkja is rendben volt, szóval tetszett és kész.

 

 

            Mielőtt elindultunk volna a Turultól, ránéztem a térképre és láttam, hogy jelez egy kocsmát. No, ezt talán még megnézzük. Ahogy elindultunk és kiértünk a parkból a közútra, egy alaposan felmálházott kerékpárossal találkoztunk. Köszönés, együtt kocsmakeresés és elkeseredés: régi jelölés, két éve nincs kocsma. Hát akkor beszélgessünk és haladjunk. Tolta mellettünk a kerékpárját és eléggé szitkozódott az útminőség és a haladás okán. Tíz napja indult Sátoraljáról és a hét végéig végig akarja kerekezni az egészet. Egyébként szokott néha a Kéktúra fórumon is megjelenni, ha jól értettem „Múbarak”, vagy valami hasonló néven. Hegymagason lakik, a Szászi pince közelében, folyami tengerész (no ez egy kicsit képzavar), kétszeres OKT-s, egyszeres RP-DDK-s, és hamarosan az OKK is teljesítve lesz. Elég sok mindenről dumálgattunk (iránytáblák hülyesége és hiánya, jelzőkövek félbehagyottsága…) egészen a már Nagymágocs Szendrei-majorhoz vezető egyenes földútig. Itt úgy döntött, hogy felül és megpróbál tekerni. Elég lassan távolodott, amit a földút minősége indokolt. Kb. egy kilométer után elértük a műutat, amin be kell menni Nagymágocsra. Akkor következzen az e napi kövezés: mi kihagytunk és egyenesen továbbhaladva a földúton mentünk be a településre, elkerülve az autóforgalmat. Gondolom az alkalmi kerékpáros túratársunk nem így tett és gyorsan eltűnt a szemünk elől.

 

            Nagymágocson frissítettünk egy kocsmában, majd elérve a tegnap itt hagyott autónkat a kastély előtt, lemálháztunk. Bejelentkeztünk a már ismert portásfülkénél és irány a kastély. Kellemes meglepetés volt az épület állapota, főként a belsejében lévő gyönyörű fa lépcsősor az emeletre és az emeleti kápolna. Ez a kastély sosem volt az ideiglenesen hazánkban tartózkodók tulajdona, nem volt TSZ iroda, valahogy mindig megmaradt kastélynak. Bár volt a Csepel Vas- és Fémművek üdülője, majd görög szabadságharcosok szállása, legvégül szociális otthon a mai napig. Közben az otthon lakóinak élénk érdeklődése kísért utunkon, mindenhonnan fürkésző szemek villantak elő. Kijőve körbejártuk a kastélyt, megnéztük az üres szökőkutat, - azaz teli volt galambtetemekkel, mert az itt lévő kövér macskasereg (úgy húsz macskoszt számoltunk meg) már csak kedvtelésből vadászott és ölt -, valamint a tavat és az arborétum szerű parkot.

 

 

            Kastélytúránk végeztével hazafelé vettük az irányt, azaz még megálltunk Sándorfalván és megnéztük a darubehúzást. Csodálatos volt a naplementében hazaérkező több ezer daru látványa.

            Teli élményekkel irány a szállás és az ágy.

 

 

folyt.köv.