Sohonyai László

Ōrült elme

Rojtosra mosott abroszomon 
egy tányér puliszka maradéka árválkodott, 
s rajta legyek unottan lakmároztak. 
Mellette egy gyertya égett. 
Hunyorogva néztem 
himbálózó lángját. 
Csendben lecsukom szemem, 
s hallgatom lüktető agyam. 
Oldalra hajtom fejem, 
s hunyorogva kémlelem 
rozsdás színű falam. 
Bogarak törnek elő a repedésekből, 
csak a hangjuk ne lenne olyan erős! 
Fáj a fejem. 
Lüktetnek vöröslő szemgolyóim. 
Ma láttam istent, 
az állomáson, 
valami könyvet lóbált a kezében. 
S ahogy rám nézett, 
maga volt a végítélet - 
ordítva hirdette a megszentelt dicsőséget. 

Érzem lüktető húsom, 
vézna csontvázam szenved, 
ahogy viseli kövér, hájas életem. 
Remegő kézzel 
arcomba marok, 
s lüktet az arcomon kéjes fájdalom, 
élvezem a kínt. 
Sóváran tenyerembe csepegtetem vérem, 
S megszáll a nyugalom.