ysu Creative Commons License 2019.10.18 0 0 511

Én próbáltam meghallgatni, ami azt illeti, többször is nekfutottam, de őszinte leszek - nekem nem tetszik. Pedig Magdi eddigi dalai közül a Presser dalokat tartom talán a legtöbbre, személyes kedvencem továbbra is a Nekem nem szabad, valamint az Angyal mellettem, de persze nagyon szép az Egyszer is, és nekem nagyon tetszett a Dobj egy papírrepülőt is. Ezen a lemezen is a Nekem nem szabad a legjobb, de ezt már sokszor hallottam élő előadásban, ahol megrázóbb volt, mint így lemezen. A Gondolj rámra is ugyanezt gondolom, az Aréna koncerten tökéletes volt, itt sem rossz, de nem múlja felül az élő előadást. 

A Még egy dalt az eredeti változatában szerettem, itt nem tetszik, túl gyors lett. Az új és régi/új dalok nem annyira fogtak meg. 

 

Teljesen szembemenve a topikban kialakult általános véleménnyel, az Aduászt viszont szeretem. Igaz, lehetne még jobb is, ha egy kicsit több karcot és icipicit rockosabb hangszerelést adnának a daloknak, de a dallamok és a szövegek tetszenek, önazonosnak érzem őket, Magdihoz illőnek. Persze vannak kedvenceim és kevésbé kedvesek, de ez mindig is így volt, a korábbi lemezekkel is. A legkedvesebbek talán a Lesz, ahogy lesz, az Éjfél után, a Napfogyatkozás, a Mólón, a Hazatalálsz. Ez utóbbi klip az egyik kedvencem lett. A "mű" klippeket, ahol valami sztori akar kijönni, mint az Érj hozzámban és az Aduászban, nem szeretem, de ez színtisztán természetes, Magdi anyukájával, apukájával, barátaival, iskolájával, tényleg átadja a távolrakerült ember hazatérésének örömét. (Az átöltözések nem hiányoznának belőle, némelyik kicsit fura, de az összhatás nekem nagyon megható).

 

Az elmúlt időszakban (1-2 évben) kissé hátraszorult nálam a Magdi zenék hallgatása, de nem Magdi miatt, hanem mert időről időre megpróbálok "digitális detoxot" csinálni, kevesebbet internetezek, és zenéket sem hallgatok (főleg mert a lányom már kamasz, üvölteti a saját zenéit, és ha nincs otthon, kell a csend. :)) Aztán egyszer csak jön valami, mint most a Hazatalálsz klip, és tessék, megint nyakig vagyok a témában, hallgatom a számokat, egymás után, a Megasztártól kezdve napjainkig, minden fellépését és klipjét, Aréna DVD-ket nézek és hallgatok, kommenteket olvasok (nem kéne), és fórumhozzászólást írok. :) Nosztalgiázom egy sort, ugyanakkor meg is hatódom egy kicsit, hogy milyen nagyhatású előadóvá nőtte magát az a kicsi lány, akinek annyit szurkoltunk. És hogy emberként még mindig tök normális, nagyon tetszett például Dallos Bogi műsorában, a 7kornálam!-ban.

https://www.youtube.com/watch?v=VZlSutydfbQ

 

Amitől idegbajt kapok, hogy emberek a kommentekben egyfolytában a plasztikai műtét témájával jönnek. Elkezdte az egyik hülye a Facebookon, azt átvette az egyik bulvár azzal a bizonyos "úgy állítok valótlant, hogy igazából csak kérdezek, szóvel, ha rám szólnak én nem mondtam semmit" technikával, amit annyira utálok, erre hivatkozva aztán egy csomóan elkezdték biztosan állítani a műtét tényét. 

Nem azt mondom, hogy nem változott meg Magdi arca 19 éves kora óta (az enyém is megváltozott 19 és 33 éves korom között), és nem állítom, hogy bizonyos képein nem fura a sok smink és nem művi az arca, de a koncertvideókban és turnévideóban egészen más képet mutat, ott jól látszik, hogy nem történt semmi változás pl az orrával. (Amúgy Magdi okosabb annál, minthogy esztétikai okok miatt megoperáltassa egy olyan szervét, ami a hangképzését, hangszínét megváltoztathatja.)

 

A másik kedvenc hírtípusom vele kapcsolatban a "turkáljunk Magdi zsebében, majd a kapott összeget szorozzuk fel egy random számmal, és szörnyűlködjünk rajta, hogy mennyit keres(hetne, ha a számolás stimmelne". )

Tényleg sokkolódnom kellene azon, hogy Magdi, 13 év, 7 nagylemez, 6 koncertlemez (ebből számos platina és duplaplatina), 25+ sláger, Máté Péter-díj, ArtisJus díj, kétszeres Fonogram-díj és számos egyéb díj mellett, 10 ezres látogatószámokkal, duplán megtöltött Aréna-koncertekkel több pénzt kap a másfél órás koncertjéért, mint egy random X-faktor győztes, aki világslágereket karaokézik CD-kísérettel fél órás koncert keretében, amire kb. pár száz ember kíváncsi? (Elnézést az összehasonlításért, azok az X-faktor győztesek, akik saját számokkal megtöltenek egy másfél órás koncertet és azt élőben nyomják, ne vegyék ezt az inget magukra). 

 

Na mindegy, elvben tisztában vagyok vele, hogy ostoba kommentekkel nem érdemes törődni, csak ezt a gyakorlatba néha nehezen viszem át. (Ezért tiltom le magam az internetről rendszeresen.)

 

Előzmény: TonyBrasco (510)