pego123 Creative Commons License 2019.10.10 0 0 202647

Kösz-kösz!

 

A Polarral most terveztettem egy 10 km-es versenyre programot. Ez heti 4 alkalmat jelent. könnyű-intervallum-könnyű-hosszú részekből áll. Remélem, hogy tudom tartani, mert pl. tegnap elvileg intervallum kellett volna, de csak ismételten egy easy jog volt, mert 3,5 óra alvás után nem akartam erőltetni.

Ha lefelé kezdek, akkor az csak 2-300 méter. Van egy útvonalam, amin nem nagyon változtatnék, ha felérek, akkor az viszonylag sík, ott van lehetőségem tekeregni és azzal nyújtani a távot. A másik irány forgalmas, autók között/közelében meg nem futok.

 

Mindig bemelegítéssel kezdek otthon, de azért az valóban nem az, mint egy emelkedőn felfelé futni.

178 cm és 73 kg.

 

30-40 éves koromban sajnos nem futottam. Most bánom. Az egész onnan jött (vissza), hogy elmúlt az az idő, amikor büntetlenül ehettem bármit és bármennyit. Mindig is odafigyeltem az étkezésre, de most már látszik, hogy a kockahas felett van vmi :-).

 

Feleségem cége elkezdett benevezni az UB-kre és kellett tartalék. Az én voltam. Nem kellett futnom, de fel kellett készülni. Ez azóta is inkább ilyen kampányszerű volt. Eddig. Együtt készülünk minden évben. Ő fut is. Mondjuk neki is nagyon magas a pulzusa, de sokat bír. Főleg, hogy a legelső UB előtt 7-8 hónappal volt egy komoly tüdő műtéte...