cyr45 Creative Commons License 2019.10.02 -1 1 12893

Megnéztem, végiggondoltam, megoldást nem látok.

 

 

De én nem vagyok jogász, csak közlekedtem, motorral, autóval, több mint fél évszázada.

Nem tudom, Anyukádnak mennyi gyakorlata van, de az biztos, hogy az a necces tolatgatás,

elindulás, ütközés jó néhány másodpercig tarthatott, ez (gondolom) látható volt számára is!

Gyanakodnia kellett volna, hogy itt egy balesetveszélyes szituáció van kialakulóban...

 

Az pedig régi igazság, hogy elsőbbsége annak van, akinek megadják...

Addig csak elsőbbségi joga van, de ez nem jelenti azt, hogy érdemes kikényszeríteni, sokszor

inkább megéri (jelen esetben megérte volna) lemondani róla, a baleset megelőzése céljából.

Ezt ő egy lassítással, ad abszurdum megállással megoldhatta volna, mondván, hadd menjen!

Hogy nem ezt tette, azt nem igazán értem, én a helyében nem lettem volna ilyen "bátor"!

 

De annak örülök, hogy végül is személyi sérülés nem történt legalább!

És az jutott eszembe, hogy, ha én minden meg nem adott elsőbbségemet érvényesíteni

szerettem volna, már (sok jármű összetörése után) rég a temetőben lennék.

Inkább arra érdemes törekedni, hogy a mások marhaságait is ki tudja védeni az ember!

 

Én (a helyetekben) elengedném az ügyet, nem látok esélyt rá, hogy nyerni tudjatok.

Anyukád pedig legyen gyanakvóbb a továbbiakban, ne gondolja, hogy mindenki korrekt!

Mert nem, ez tanulság volt a számára.

 

 

 

 

 

Előzmény: Jissi (12889)