BZoltan Creative Commons License 2019.09.26 0 0 70382

Ne gondoljad, hogy egy pillanatig is kétségeim voltak azt illetőleg, hogy úgy hiányoztam nekik mint kutyaszar a zsebből :)

 

Ahogy mindenkinek megvan az a határ aminél inkább hátra arcot csinál és otthagyja azt a helyet ahol nem látják szívesen. Hogy egy-egy ilyen döntés a helyet vagy a lelépő embert minősíti-e az egy érdekes kérdés.

 

A gumilóról és a művalkeszről nekem mindig is megvolt az  évek során ingadozó és változó véleményem. A jelenlegi helyzet pedig sajnos azt igazolja, hogy pontosan láttam annak a csapatnak és blognak a problémáját.

Az alapkérdés, hogy egy blognak célja-e az, hogy a téma potenciális közönségéhez maximálisan eljusson? Ha a válasz az, hogy nem, akkor felesleges minden kritika. Lásd Borrajongó. Furmintfan és a többiek is többször elmondták, hogy őket marhára nem érdekli, hogy 200 vagy 20 ezer olvasójuk van.
De a művalkesz úgy indult, hogy törekedett a nagyobb  közönség eléréséért. A gumiló bedőlésének egyik legfontosabb oka pontosan az volt, hogy nem volt benne üzleti potenciál. Nem tudott akkora közönséget elérni, nem tudott annyi olvasót (off- és online) megmozgatni, hogy az a magyar gumilót fenntartható vállalkozássá tudta volna tenni. Biztos van a fő arcoknak (nem az alkeszoknak, ők csak egy rovat volt ott) valami önigazoló alternatív magyarázata... de én már öreg vagyok az ökörszarhoz. Egy sajtótermék sem megy tönkre ha van egy növekvő és aktív fogyasztói bázisa. Na ez az ami a gumilónak nem volt. Lehet, hogy volt ott sok más külön-külön is megoldhatatlan probléma, de az olvasók, előfizetők vagyis a támogató közösség hiánya első körben nagy probléma volt.

Namost...megint elő kell vennem a pénzkereső szakmámat. Egy online sajtóban a kommentfolyam azok bizony a tartalom szerves része. Gary Vaynerchuk Wine Library projektje sikerének az alapja volt a kommentfolyam. Az online média világában a közösségépítés a tartalomgyártással egyenrangú feladat. Nem a véleménypluralizmus miatt csinálta ám meg az Index ezt a fórumot. A 444-en sem a demokratikus szempontok miatt lehet hozzászólni a cikkekhez. Nagyon rég (cirka 20-25 éve) rájöttek már az  online világ gurui, hogy a kommentek forgalmat generálnak és az olvasói lojalitás növelik. Na ez az a két dolog amit a Jónás Csaba sosem épített be a stratégiájába. Pedig ő nem műélvezetből bloggolt sosem. Ő mindig is professzionálisan és ambiciózusan akarta fejleszteni a művalkeszt mint márkát.  Csak egyszerűen sem ő, sem más a csapatból nem volt hajlandó az online közösségek menedzselésének a fortélyait megérteni és megtanulni. Erről beszélgettem a Csabával párszor. Megértette ő, hogy jó lenne előre lépni, de végül soha nem tett semmit ezért. Ezért mondom, hogy nekik nyűg volt a kommentfolyam.

Most, hogy a gumilós művalkesz be lett darálva, nem lehet  szép példákat hozni, de az indexes blog még ott van. Ott is látszik, hogy a bloggerek nagyon ritkán álltak szóba az olvasókkal. Egyértelmű volt, hogy egy jól tudható kör mélységesen lenézte a kommentelőket.

Az egyetlen jelentős ellenpélda pont az Albert blogja volt ahol az Albert bizony kimondottan katalizálta a kommentfolyamot. Nem is volt  meglepő, hogy ott az posztok többsége alatt a poszt tartalmához képest is jelentős hozzáadott értéket jelentett a hozzászólók beszélgetése.  Na és ez az amire a művalkesz gumilós csapata egyáltalán nem volt alkalmas.

Amúgy meséltem már, hogy az egyik korai Szentes bormustrán megjelent két művalkeszes blogger akik azt  hitték, hogy nem ismerem fel a fizimiskájukat (LOL) és megvárták amíg elmegyek vizelni és akkor ugrottak oda a SAP asztalhoz önkiszolgálni :D Ezt egyébként az egyikük egy másik kóstolón is eljátszotta. Majdnem lehugyoztam a cipőmet annyira röhögtem a klotyón :D Na, ez is jelzi, hogy mennyire kirázta őket a hideg bármilyen kontaktustól. 

Na, amikor ez lejött meg amikor láttam, hogy ezek a sunyi faszfejek a háttérben tapsikolnak (igen, nekem is volt az ottani viszonyokra rálátó forrásom) neked akkor döntöttem úgy, hogy na akkor töröltetem az összes hozzászólásomat. Ez után annyiszor látogattam oda a bezárásukig mint mint 2015 óta az Origóra :)

Előzmény: Hepci (70378)