V43 1279 Creative Commons License 2019.09.09 -1 3 70094

Zentralalpen 2019. évi szezonnyitó túra: Bergerhube-Hohentauern, Bergerhube-Ingering

 

Előzmények:

- 2017.: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=146170527&t=9012640

- 2018.: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=149016268&t=9012640

 

A tavaly októberi utolsó alpesi túrám óta eltelt időben nem sokat jártam magashegységben, így eléggé adta magát az ötlet, hogy valamennyi kondíciót az „éles” túrák előtt össze kéne szedni. Mozogni mozogtam a 8 hónapnyi alpesi szünetben is: befejeztem a szlovák Nájvyssie mozgalmat, befejeztem Közép-dunántúli pirosat, elkezdtem a Dél-dunántúli pirosat, valamint folytattam a 2016-ban megkezdett Alföldi kéket, amelyet eddig félig sikerült megcsinálnom. Előbbieket gyalog, utóbbit biciklivel. Tehát mozgás az volt, de magashegyi, jócskán szintes esetleg sziklás, tartós emelkedő és terep nem volt és ebből Magyarországon nem is sok található, ebben a megközelítésben konkrétan (közel) nulla. Tehát az igény megvolt az edzésre, valamint azt sem bántam ha csiszolgathatom kicsit a német tudásomat, erre is volt lehetőségem eddig kétszer a 2017-es és tavalyi túrámon már említett Triebental-ban (Triebeni völgy) lakó néninél, akinél ezúttal is megszálltam, két éjszakára. A túra terve nem volt bonyolult, a bejárt útvonalat egy kitérőt leszámítva végig ismertem. Az eredeti elképzelésem az volt, hogy Trieben-be utazva a néni kocsival felvisz a Triebeni nyereg alatti elágazásig (kis cuccal mentem volna, víz, kis kaja, esőkabát) mely a völgyben található, majd onnan teszek egy kört a Großer Grißstein 2337 méteres csúcsán át a Zentral útvonalán érkezve a szállásra. A második napon a völgyből a Triebeni nyergen át terveztem Hohentauernbe menni, onnan kocsival vissza, vagy éppen az egészet fordítva. A harmadik nap programja volt fix, aznap Ingering-ben kellett a 13:52-es buszt elérnem, mely az utolsó hazajutási lehetőséget jelentette. A táv nem sok: Bergerhube-Hohentauern 17 km, végig ismert útvonalon, az újdonságot a Großer Grißstein csúcsa jelentette. Bergerhube-Ingering táv pedig 21 km. Szintek kapcsán pedig az út hohentauerni felére a kitérővel együtt 1800 m szintemelkedés jutott és hasonló mértékű lejtés. Az ingeringi túrára pedig 660 méter emelkedés után bő 900 m lejtő tartozott. A leírtakat keresztűlhúzta a néni hívása, melyben közölte, hogy nem tud értem lejönni Trieben-be, így saját magamnak kellett megoldanom az eljutás a házához. Ekkor átvariáltam az egészet: Ingering-ből gondoltam indulni, majd este érkezni a házhoz és másnap letolni egyben a hohentauerni felét a túrának, a harmadik napra pedig mindössze a hazautazás maradt volna. Kettő gyenge pontja volt ennek az új verziónak, az első: teljes cuccal gyalogolni 21 km-t és majdnem 1000 méter szintet a rekordnak ígérkező melegben. A második pedig, hogy ezután másnap korán kelve letolni az 1800 méter szintes túrát. De nem volt mit tennem, jobb ötlet nem jutott eszembe.

 

Eljött az indulás napja, 7:07-es személyvonattal Tatabányáig utaztam, majd onnan IC-re szállva mentem Sopronig. A Volt fesztivál kedves utasaival a fedélzeten, csak a peronon az ajtó lépcsőjére ülve jutott helyem a zsúfolt vonaton. Egy fiatal pár hímnemű tagja éppen saját maga fényezésére használta fel a rendelkezésre álló utazási időt, eközben bennem az amúgy is megérett emberektől való pár napos távolság gondolata még tovább erősödött. Sopronban 6 percem lett volna átszállni a 9:44-kor induló bécsújhelyi személyre, előtte napokig néztem a menetrendi statisztikát, 3 perc késés volt a legrosszabb, de túlsúlyban voltak a pontos és egy perces késéssel érkezések, így mertem belevágni ebbe a szűk csatlakozásba. Na, de Murphy ismét dolgozott! Fertőendréd forgalmi kitérőnél valami építkezés miatt jócskán a menetrendi sebesség alatt közlekedtünk (konkrétan 15-el) percekig, így a késés pontosan 6 perc lett, amit Sopronig már nem is sikerült lefaragni, az állomásra behaladva még a bécsújhelyi vonat végét láttam…remek! Nyilván nagyon örültem ennek (utólag nézve pont így alakult amúgy jól a túra, de erről majd később), újratervezés következett. Mivel egy óra múlva ment a következő vonat, aminek a csatlakozásával már nem értem volna el az ingeringi buszt Knittelfeldben, így nem maradt más hátra, mint Trieben felé vennem az utamat és a mai napot teljesen az odautazásra felhasználni. Közben a nénitől is megjött a visszaigazoló telefon, hogy vár (azért akadt némi kommunikáció anomália, de ezt sikerült leküzdeni). Nem is vártam ki a 10:44-et, hanem a 10:23-as pozsonyi vonattal mentem Ebenfurt-ig, majd ott átszállva Bécsújhelyig. Időben nagyjából ugyanott voltam, csak 20 perccel kevesebbet kellett egy helyben ülnöm. Itt átszálltam egy Grác felé tartó railjetre, mellyel Bruck an der Murig utaztam. Itt újabb átszállás következett St Michael felé. St Michael előtti alagútban a Talent motorvonatnak több percen át tartó műszaki nyűgje volt, melyet sikerült elhárítani, a Schladming felé tartó csatlakozó vonat is rendben megvárta az átszállókat. Ugyancsak Talent motorvonat fedélzetén utaztam a tavalyról már ismerős Trieben állomásig.

 

1. Sopron, érkezik Deutschkreutz felől a cityjet, némi ajtóproblémát leszámítva zavartalan utazás következett Ebenfurth-ig

2. Trieben állomás, kötöttpályás utazás vége a mai napra, a domborzat már alakul a háttérben

 

Ezúttal eső helyett szikrázó és égető napsütés fogadott. A főtéren lévő buszállomásig pár perces séta következett, majd a buszra felszállva váltottam meg a 2,4 eurós teljesárú jegyet Hohentauern, Brodjäger megállóig a 14:35-kor induló járatra. Jó volt, hogy kifogtam a napi néhány buszjárat egyikét, nem szerettem volna végig gyalogolni innen Triebental végéig a 13 km-t. A sofőrt a tavalyelőtti szeptember végi túrámról volt ismerős, csak akkor ellenkező irányból „támadtam” Hohentauern felé, Thalheim-Pöls állomás felől. Ezen a túrán történt a Geierkogel-ről való faron csúszás lefelé. Tavaly is és most elszörnyülködtem a Geierkogel oldalában, hogy nagyon nagy szerencsével úsztam meg azt a szituációt sértetlenül. Visszatérve az utazásra, a sofőr is emlékezett rám, egy mosoly kíséretében nyugtázta a közel 2 éves emléket. Az utazás nagyjából 10 percig tartott, ezelatt 300 méter szintet sikerült legyűrni a részben szerpentines úton, örültem, hogy ezt nem nekem kell saját erőmből leküzdenem. Ha ez is a túraútvonal része lett volna, akkor nyilván nem kérdés, de mivel nem volt az, így jó volt ez a „rezsimenetet” megfelezni. A sofőrrel kezet rázva szálltam le a megállóba, majd az úton átkelve kezdtem meg a triebentali gyaloglásom 6 kilométerét. Szerencsére nagyrészt árnyékban sikerült mennem. Kisebb és nagyobb házcsoportokat érintve haladtam felfelé a szelíd emelkedőn, jobb kézre jócskán megcsodáltam a másnapi fő kihívást jelentő Grißstein csúcsát, bal kézre pedig nem sokkal később a Triebentalhütte egyszerű kis faházát érintettem. Itt találkoztam az osztrák 8-as számú túraútvonalnak (a Zentral a 2-es), az Eisenwurzenwegnek a táblájával. A buszról leszállva ezt követtem (Trieben-ből is ez vezetett volna fel, ha gylaog jövök), a két jelzés együtt fonódva megy egészen Ingeringig (nem, nem tervezem bejárni), ahol útjaik kettéválnak.

 

3. busz ablakából kitekintve a Trieben utáni szerpentinen, a kép jól visszaadja, hogy miért nem bántam a plusz gyaloglás kiamradását

4. Brodjäger megálló, a mai etap kezdete

5. Triebental elején járva

6. úton meseországba

7. Triebentalhütte

8. Grißstein, a holnapi fő látványosság

 

Újabb házcsoportokat hagytam magam mögött, az út is aszfaltosról kavicsos földútra váltott át, majd szép fenyvest érintve a Bergerhube előtti utolsó balos leágazást követően érkeztem meg a néni a házához, a Köinigsbachhubéhoz. Fiával együtt nagy munkában voltak: füvet nyírtak és húztak össze, melyet a később érkező traktor rendezett bálákba össze. Tehát a munka miatt nem tudott értem jönni, teljesen érthető módon. Érkezésem után nem pár perccel végeztem a levágott fű összehúzásával, majd megtörtént a köszöntés és a szobámba való becuccolás. A háznak a hegyoldal felőli egyik árnyékos szobájában kaptam helyet, a hűvösre behúzódó rengeteg legyet később sikerült kikergetni valamint légyírtóval ártalmatlanítani. Kiültem a kinti asztalhoz megsütni a magammal hozott szalonnát, a néni adott hozzá tojást és retket is, így változatosabb lett a vacsorám. Az este folyamán több ismerős is megfordult a háznál, ahogyan sikerült kivennem a nagy részük a munkálatok kapcsán volt ott. Hol beszélgetve, hol félrehúzódva és Zentral füzetet/könyvet olvasgatva telt az idő. Elsétáltam a Bergerhube épületéhez, ez oda-vissza nagyjából kilométeres távolság, sajnos első nekifutásra nem sikerült pecsételnem, mert a főnökség nem volt jelen, hiába tudtam volna, hol kell a pecsétet keresni, az ajtó zárva volt, a jelen lévő elszállásolt pár pedig este 9-et javasolta, hogy akkor jöjjek vissza. Még milyen jó, hogy ennyi variáció belefért ebbe az útba! Először ugye az útvonal bejárásának tervezett sorrendje fordult meg a késés miatt, most pedig ide kellett még egy kört tennem. Nem volt ezzel baj, mert belefért, de közel sem általános ekkora puffer a túráimban.

 

9. szálláshelyem kedves kis házát meglátva, örültem, hogy ismét itt lehetek!

10. szobám

11. melyik volt vajon előbb?

12. vacsora elkészült

13. kilátás a völgy vége felé nézve a háztól

14. Bergerhube, amikor elkezdtem a túrát nem gondoltam, hogy ennyiszer fogok itt járni

 

Visszatértem a házhoz, az aktuális vendégekkel beszélgettem, mutattam képeket a Zentralról a telefonomon, az egyik vendég úr meg is hívott egy üveges (!) Gösserre, ami elég jól esett. Este 9 után, még a nap fényeinél (jócskán nyugatabbra van mint mondjuk Pest, Stájerországban minimum fél órával van tovább világos, Tirolban kb ¾ órával, Vorarlbergben pedig egy órával) indultam el a Bergerhubébe ismét, ezúttal már sikeresen bekerült az első pecsét az addig érintetlen füzetbe. Nem célom másodjára is bejárni a Zentralt, de ha már az útvonalán csinálom ezt az edzős túrát, akkor már leigazolom, úgy döntöttem. Visszatérve a házba még beszélgettünk a nénivel, szóba került, hogy a télen 10 napra el voltak zárva más osztrák részekhez hasonlóan, a hó miatt a külvilágtól. 1,5 hét azért nem gyenge, de nem uralkodott pánik ekkor, a háztartások éléskamrái fel vannak készülve az ilyenekre, például a hüttékben párszor evett barna kenyér formájában, ami tartósan eláll, nem olyan mint az itthon kapható pékáru, ami másnapra már szivacs, harmadnapra meg már nagyjából kopogtatni lehet vele. Mesélte azt is, hogy ilyenkor a szomszédság összeült és egymásnál töltöték az időt beszélgetve. Nagyon más választás nem is nagyon lehetett. Este 10 után fürdés következett majd alvás.

 

6 órakor keltem, majd a reggeli alma megevése után fél 7-kor el is indultam a napkeltében sütkérező hegyek közé. Nem célom megismételni az egy évvel ezelőtti túrabeszámolómat, így csak az eltérésekre és plusz élményekre koncentrálok ezúttal. Tempósan haladtam felfelé, meglepően jól megmaradt a tavaly összeszedett kondi, rosszabbra számítottam. A Mödringalm (amit ezúttal a kijelölt úton sikerült elérnem) utáni patakon (Mödringbach) ezúttal már nem jutottam át száraz lábbal, a bakancsomat és zoknijaimat levéve kellett átlépnem a víz egy részén. Először a patakba lépve hűsített, majd pár másodperc után fájdalomba csapott át a 10 fok közeli vízben való rövid tartózkodás. A túlparton leülve megszárítkoztam, majd továbbmentem. Kicsivel később már elkerülhetetlen volt a naptejjel való bőrbekenés, szükség is volt rá a tűző napon. Knaudachtörl alatt most is voltak hófoltok, a nyeregbe felérve a kilátás ezúttal is szép volt. Jólesett a szél is, miközben megpihentem itt, majd írtam az itt található könyvbe is, elolvasva a saját egy évvel ezelőtti és Sétálós 2 éves bejegyzését. Eltűnődtem rajta, hogy mennyi minden történt azóta.

 

15. Bergerhube után néhány lépés erejéig e kedves állat mellém szegődött

16. "mit fotózol?"

17. elágazás: balra Ingering, jobbra Hohentauern felé vezet az ösvény

18. alakul a hegyi környezet

19. Mödringalm

20. távolban jól látszik a mindkét irányban "U" alakú Kettentörl, a nyereg illusztrációs képe is lehetne a szótárban, másnap arra vezetett az utam Ingering felé

21. visszanézve dél felé a Knaudachtörl előtt

22. Knaudachtörl, 2009 m

23. Knaudachtörlből a Grißstein felé nézve, bő 300 méter szint még, de többnek tűnik

 

Innen viszont nem a már megismert úton haladtam tovább a Triebeni nyeregig (Triebener Törl), hanem a tőlem jobbra magasodó Großer Grißstein felé fordultam. A mapy.cz térképe szerint mentem, de az ott jelölt elágazás a valóságban nem volt, így az irányt tartva közelítettem meg a 300 méterrel fölöttem magasodó csúcs lábát. Köveken lépdelve, majd törpefenyvesen átkelve felfele gyalogolva értem el egy ösvényt, amiről kiderült, hogy ezt kellett volna követnem a Knaudachtörlről, sebaj. Komoly emelkedő kezdődött köves környezetben, a felmerülő akadályokat sikerült leküzdenem időben, így 12:35-kor érkeztem a csúcskereszthez 2337 méter magasra. A napsütéses és tiszta időnek köszönhetően hibátlan körpanorámát élvezhettem a csúcsról, megérte feljönnöm ide! Leültem egy kicsit, majd a rendelekezésre álló pecséttel nyomtam a füzetembe, amely elvileg a „Wandern in den Triebener Tauern” túrához tartozik, konkrétan a 8-as számú pecsételőhelye. Itt még nem látszott sok nyoma, hogy a beígért 2 mm esőből lesz valami.

 

24. visszapillantás a Grißstein-re való kapaszkodás közben, nem éppen kislányos a terep

25. visszanézve délkelet felé, jobb szélen a Kettentörl látható, tőle balra messzebb a Geierhaupt csúcsa

26. közel a csúcs!

27. pompás panoráma észak felé a Großer Grißstein 2337 méter magas csúcsáról

28. kilátás kelet felé

29. visszanézve a Knaudachtörl felé

 

1 óra körül kezdtem meg az ereszkedést lefelé, az északi oldal sziklásabb volt mint a déli, lassabban haladtam mint szerettem volna, össze is szedtem a tervezetthez képest fél óra késést. A helyzetet nem segítette, hogy egy kuloárban megmaradt havat is meg kellett kerülnöm alulról, még szerencse, hogy erre volt mód és nem kellett sokat kerülni, vagy drasztikus esetben más megoldást keresni. Itt jutott eszembe, hogy ideje az alpenverein kártyámat aktiválni, mivel azt még idén nem tettem meg. Ezt az egy napot még bevállaltam, de Tirolban tudtam hogy tartósan durvább terep vár majd rám. Késéssel, de befutottam a Triebeni nyeregbe: az eredeti tervem szerint az előző nap ide értem volna fel Triebentalból és a hegyet leküdzve értem volna vissza a szállásomra, ekkor láttam be, hogy jobb volt ez így, nem éppen egy rövid délutáni program lett volna. A nyeregből a már megismert úton jutottam fel a Sonntagskogel 2229 méteres csúcsára. Itt is hasonló volt az menetrend, mint az előző csúcson, ücsörgés, ivás, pecsételés a 9-es sorszámot viselő pecséttel. Innen már nem sokkal volt 1 liternél több vizem, be kellett osztanom a célig.

 

30. indulás lefelé

31. élni akarás fenyős verziója

32. kőtörmeléken át vezetnek a jelek

33. hómaradvány, nem sok, de érdemes komolyan venni

34. az út további része, szemben a Sonntagskogel, hamarosan a Triebeni nyeregbe érek

35. visszanézve a Grißstein felé

36. Sonntagskogel csúcskereszt, 2229 m

37. következő csúcs, a mai harmadik és egyben utolsó: Geierkogel

 

A hegyről leereszkedve a Weingrubertörlbe nyugtáztam, hogy semmi változás nem történt itt, azaz nem lett se tábla, sem kitaposott ösvény, minden jel arra mutat, hogy ez nem egy gyakran használt útvonal, ami elviekben jelzett. Eseménymentes gyaloglás következett a Geierkogelre, ahol ezúttal már sikerült megtalálnom elsőre a helyes utat. A déli lejtőn kapaszkodva most is elszörnyülködtem rajta, hogy mekkora nagy mázlim volt, hogy a 2017. szeptemberi akciót itt megúsztam ép bőrrel és sértetlenül. Elérve a csúcsot tárult elém a látvány, amit a legkevésbé sem szerettem volna látni: a távolban masszív esőzés és a felhők felém közelednek…nem volt mit tenni, pár fotó után mentem is tovább. A csúcskereszt kidőlt, a rá erősített csúcskönyv tartó dobozból a könyv kihalászásával nem töltöttem az időt, inkább azon voltam, hogy ha valóban elkap a vihar akkor az lehetőleg minél alacsonyabban történjen (felelevenült bennem az egy évvel ezelőtti Schesaplana vihar emléke). A szomszédos csúcson ezúttal is kint legelésztek a kecskék, törzshelyük lehet. Nem sokkal később elkezdett csöpörögni, esőkabátomba burkolóztam, leültem egy alkalmas helyre, a lábaimat magam alá húztam a táskámat térdeim és combjaim közé vettem és ráhajoltam, így a lehető legkevesebb víz ért engem is és a táskámat is.

 

38. visszatekintés, itt még süt a nap

39. kezd túlsúlyban lenni az árnyék

40. Geierkogel, 2231 m, erősen felhősen, a kidőlt csúcskereszt alapja jól látható

41. csapadék közeleg...

 

Az első adag viszonylag hamar elvonult, ki is használtam az időt, megint haladtam egy kicsit lefelé. A leüléses taktika még egyszer játszott nem sokkal később, ezek után már nem álltam meg, ha esett, ha nem. Észak (Trieben) felől jött még utánpótlás, szemben a Bösenstein felől már lassan kezdett látszódni a felhők vége, dél (St Johann am Tauern) felé pedig nem is nagyon esett, tehát nem sokkal a felhők szélénél haladtam, Triebental többet kapott.  A nagyobb lejtések után a borókás szélén álló kis fa fülkét ezúttal is zárva találtam. Nem sokkal később egy vadászles után elértem az erdőt, csupa ismerős helyszínek voltak már ezek, mivel harmadszorra jártam erre.

 

42. egy kis szünet az esőben, tempós haladás lefelé

43. a felhők vége St Johann am Tauern felé nézve, nem sokon múlott, hogy megússzam az esőt

44. utánpótlás érkezik Trieben irányából

45. távolban a hegyek mögött már süt a nap, jobb szélen a Perwurzpolster nyereg látható (Edelrautehütte-Schwaberger hütte szakasz)

 

Az erdőbe érve megint rákezdett az eső és a sípálya előtt letértem jobbra (Hohentauernbe két útvonalalternatíva vezet be, eddig kétszer mentem a sípályánál, most pedig a másik úton indultam el a falu felé), itt már a sűrű, talán áfonyabokrok tetté véglegessé, hogy ússzon a bakancsom. Nem voltam túl vidám ettől. Elértem egy keréknyomot nagy nehezen, ezen haladtam tovább, jött egy utolsó durva zápor, ömlött az eső, folyt le a kabátomról, esernyőről, táskám védőhuzatjáról. Nem sokkal később megláttam a falut, a néni már kezdett nálam érdeklődni, hogy merre tartok, megírtam neki, hogy kb 21 órára leérek a faluba.

 

46. elérve az erdőt, innentől már mindegy volt a bakancsomnak, telement vízzel

47. szakadozó felhőzet, de azért kitartóan esik tovább

48. Hohentauern látótávolságra, de mégsem volt olyen egyszerű elérni, mint amilyennek a kép alapján tűnik

 

Belegondolva azért nem volt rövid a nap 6:30 óta, igaz nem is siettem, de még nem is értem a végére. Letérve az útról toronyirányt indultam a falu felé, a bakancsomnak már úgyis mindegy volt. Hamarosan egy legelő szögesdrót kerítése állta az utamat, jobbra kellett kerülnöm egy erdőben, látótávolságra a céltól. Elértem egy faluval párhuzamos földutat, azon haladtam egy darabig, közben a néni is hívott és sürgette, hogy érjek oda, mert az állatai miatt mennie kellene. Akkor esett le, hogy ő már vár rám! Nem is értettem, mivel úgy beszéltük meg, hogy szólok amikor a faluba érek és utána jön. Reggel azt is mondtam neki, hogy minimum 12 óra fog kelleni. Lehet valami elcsúszott a kommunikációnál, de most már lényegtelen, a kialakult helyzet szerint kellett továbbmennem. Egyik ház kertjén keresztül át tudtam vágni egy másik párhuzamos utcára, majd már házak között értem el a főút menti Lanz nevű szálláshelyet, ami még nyitva volt, itt pecsételhettem volna, de nem akartam húzni az időt, úgy voltam vele, ha majd egyszer folytatnám az utat innen vagy ide, akkor úgyis fogok itt még járni, majd akkor.A főtér felé vettem az irányt, a polgármesteri hivatal előtti parkolóban házigazdám már eléggé várt, amikor odaértem nem volt őszinte a mosolya.

 

49. érdekes fények a hegyek között

50. Hohentauernbe érkezés

 

A legkevésbé sem állt szándékomban megváratni (ő segít nekem, ezt ne felejtsük el), de ettől függetlenül égett a pofám. Beszálltam, majd a leszálló sötétségben (előny, a későbbi sötétedés itt) indultam meg a szállás felé. Menet közben sűrű elnézéseket kértem, nem tudtam mást. Sikerült napirendre térni az egy órás várakozása felett, amit még egyszer mondom a legkevésbé sem akartam. Szóba került az időjárás, a néni említette, hogy egy héttel korábban egy csúnya baleset történt a közeli Nagy-Bösenstein hegyen, ahol megcsúszás következtében egy hölgy életét vesztette, a másik két túrázó férfi pedig lábtörést szenvedett. Igen, ezek már durvább hegyek, itt elég egy rossz mozdulat vagy egy szerencsétlen pillanat és sajnos kész a baj. Eszembe jutott a hótömb amit nagyon okosan kikerültem, ha nem így teszek akkor durva kockázatot vállaltam volna, semmi nyereségért. Ahogyan-e sorokat írom ismét eszembe jut a két évvel ezelőtti szeptemberi Geierkogel oldalában elkövetett lecsúszás, hát most is hideg futkos a hátamon ahogy visszagondolok arra a délutánra. Ilyenkor mondja az ember, hogy milyen nagy szerencséje volt, hogy sértetlenül megúszott ilyen és még más veszélyes helyzeteket is. 22 óra körül álltunk meg a háznál, felmentem a szobámba, kipakoltam a táskámból, le is vittem a konyhába a sparhelthez szárítani a többi megázott cuccommal és a bakancsommal együtt. Csak ezek után tudtam nekiállni a vacsorára szánt konzervet a főzőmön megmelegíteni. A nénitől kaptam egy tojást, előételnek szántam, de majdnem teljesen jól is laktam vele, a konzerv felét meghagytam az állatai valamelyikének reggelire. Gyorsan a fürdő felé vetem az irány, majd a szobámban húzgáltam szét zsebenként a holmijaimat, hogy reggel csak be kelljen pakolni. Egyáltalán nem örültem ezeknek az időhúzó plusz köröknek a megázás miatt, de nem tudtam mit tenni. Majdnem fél 12 volt mire lekapcsoltam a lámpát.

 

Nem meglepő módon álmosan és kialvatlanul ébredtem fél 6 magasságában. Ruháim és táskám teljesen, bakancsom használhatóra száradt ki.  A szárítkozás miatt ugye csak most tudtam bepakolni, reggeli almát követően elköszöntem vendéglátómtól, óvatosan rákérdeztem, hogy ha úgy alakul jöhetek-e még, mosolyogva igent mondott, már nem foglalkozott a tegnap esti várakozással. Örültem, hogy ez is megoldódott. 6 óra után sikerült elindulnom, Ingeringből a busz 13:52-kor indult, azt mindenképpen el kellett érnem. Ismét nem szeretném a tavalyelőtti év túrabeszámolóját megismételni, amelynek útvonala teljesen megegyezett a mostani túráéval. A különbség az időjárásban volt, eső és köd helyett ragyogó napsütésben volt részem egész végig, szép kilátással, lehetett jó képeket csinálni.

 

51. az elágazás után ezúttal Ingerint felé haladok, a háttérben látható hegyek a 17. képről ismerősek lehetnek

52. visszanézve Trienbentalra, a kép közepétől jobbra, a szélen volt a szállásom lent

 

Mire felértem a Kettentörlre, már a vizes növényzettől átázott a bakancsom, örültem, hogy ismét órákig így fogok még haladni (de legalább nem egész nap). A nap legmagasabb pontján jelentő 1864 méter magas elterülő mindkét irányban „U” alakban elterülő nyeregből ezúttal mindkét irány felé szép kilátás nyílott: a triebeni Tauern előző nap (2,5-jére) megjárt és környező hegyei már nem számítottak újdonságnak, viszont a délkelet irányú kilátást Ingering felé, még nem láttam. A klasszikus, szépen kinyíló völgynek a határoló hegyeit most láttam először a határoló hegyeit, a távolabbi fenyvest és megcsillanó Ingeringsee-t. Úgy terveztem, hogy mire a nap durvábban elkezd sütni addigra beérek az árnyékos fenyvesbe. Hát ez nem így lett, mert mire odaértem pont szembe sütött a nap, nem sok árnyékot adtak a fák a napsütés szöge miatt, viszont nem akartam bekenni magam naptejjel, mert semmi kedvem nem volt úgy utazni hazáig 7 órát. Ezen kívül megállni sem volt időm, eléggé hajtós lett a tempó a túra második felére. Igazából nem tudom, hol csúsztam el, kicsit korábban kellett volna talán indulni, de így is nagyon kevés volt a pihenés a tegnapi túra után, ebből kifolyólag késve is értem fel a Kettentörlre, ez a kettő adta azt az amúgy nem sok késést, de ahhoz pont elég volt, hogy siethessek. Sajnos a tónál tervezett megállás, ücsörgés emiatt nem volt járható út (az eredetileg elképzelt konzerves tízórai főleg nem) sajnos, pedig szép idő volt és a panoráma is elég jól megmutatta magát. Nem tudtam mit csinálni,így alakult.

 

53.-54. Kettentörl, 1864 m, kilátás észak (Grißstein, stb) és dél (Ingeringsee egy kis pöttyként látszik a távolban) felé

55. az aktuális völgyet nyugat felől határoló hegyek, most láttam őket először

56. tehenek normál osztrák környezetükben

57. kiérve a keréknyomra, innentől egy kis szakaszt leszámítva ezen haladtam sokáig

58. egy kis árnyékos rész

59.-60. az idillikus fekvésű Ingeringsee, sajnáltam, hogy nem tudtam egy kicsit itt többet elidőzni

 

A tempót sikerült szépen tartani, egy idő után látszódott, hogy a busz elérésén kívül pecsételni is lesz időm. 13:20 körül érkeztem meg az Ingering táblához, majd a faluba érve a kereszteződésben nyugat felé vettem az irányt. A  következő jobbos utcánál a kis kápolna mellett a jelek elfordultak a lábaim alól Seckau/Knittelfeld felé, én viszont a pár lépésnyire az út melletti Landgasthaus Kaiserbe, ahol a Zentral pecsét található. Az étteremben a pulthoz lépve a hölgytől kértem is a pecsétet, majd a bélyegzés után elköszöntem és a megállóba mentem.

 

61. tovább a keréknyomon ami már jobb minőségű földút lett közben

62. Ingeringet elérve, tavalyelőttről nem rémlik itt tábla, de most van

63. Ingering kápolnája, a mögötte lévő vendéglőben van a Zentral pecsét

 

Azért volt fontos pecsételni, mert jelen állás szerint nem tartom valószínűnek, hogy innen Knittelfeld felé belátható időn belül fogok menni tovább, csak pcsételni meg nem utaztam volna ennyit nyilvánvalóan. Hohentauern és tőle nyugatabbra még nagyobb esélyt esetlegesen egy-egy második bejárásnak, ez a keleti felére az 1-es kötetnek nem mondható el. Az esőben bejárt Gleinalm környéki részen és a be nem járt keleti részen lévő útvonalalternatívákon gondolkoztam egy rövid ideig (Bruck an der Mur, Kobersdorf, stb. felé), de ez le is került a napirendről. Megmondom őszintén, ha választhatok, akkor inkább a schladmingi Tauernbe megyek el még egyszer (esély a szép kilátásra a Greifenbergről, meg köd nélkül megnézni a Klafferkesselt, ezen kívül pótolni a használható fényképező nélkül bejárt részeket fotózási célból és még sorolhatnám),mint mondjuk a Gleinalm felé. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az a szakasz nem lenne szép, mert az, csak inkább jobban vonzanak a magasabb és ütősebb részek.

Visszatérve a megállóba leültem a padra ejtőzni, eközben a bakancsomban talpbetétet cseréltem, majd a pénztárcámmal a kezemben vártam a buszt. Tavaly és tavalyelőtthöz hasonlóan most is pár perc csúszással futott be a busz 13:55 körül, a 4,5 eurós jegy megváltása után Knittelfeld buszállomásig utaztam. Ritkán van rá példa, hogy a vasút és a buszállomás külön van, de Knittelfeldben ez a helyzet. Elvánszorogtam a szemben lévő Billába egy kis harapnivalóért és üdítőért, majd (először téves irányba, úgy látszik ez itt hagyomány) a vasútállomásra gyalogoltam. Ezúttal is egy újabb úton mentem, most éppen az állomás mellett vezető utcán keresztül értem el a pályaudvart. A peronon végülis eldöntöttem, hogy a 15:07-es személyvonattal utazok Bruck an der Murba, majd onnan a 16:03-kor induló Grácból érkező railjettel Bécsújhelyig (15:14-kor lett volna Knittelfeldből közvetlen vonat Bécsújhely felé, de végül tarifális ok miatt nem ezzel mentem).

 

64.-65. Knittelfeld Bahnhof és egy érkező tehervonat, 1144-es sorozatú "Porszívó" mozdonnyal az élén

66. Kraubath állomás: forgalmi szolgálattevő, szintbeli megközelítésű keskeny és alacsony peronok, ritkaság már Ausztriában az ilyen

 

Így is történt, Bécsújhelyen leszállva a mellettünk lévő vágányról éppen indult Deutschkreutz felé a Herkuleses ingavonat, nem siettem hozzá, a 18:01-es személlyel jöttem át Sopronba, ahol a 19:44-es vonattal mentem tovább Győrig. Az új Fllirt3-as motorvonaton volt szerencsém utazni, aminek örültem, mivel ez volt az első alkalmam rá.

 

67. irány Győr az új Flirt3-as fedélzetén

 

A tetszetős külső forma és színterv valamint a kultúrált belső térhez képest az ülések komfortja sajnos kritikán aluli volt. A vastag szivacs az akkori bő 77 kilós testsúlyom alatt sem süppedt be, tehát mintha betonon ültem volna. Nem ezt vártam az amúgy szép és új technikától, szánhattak volna erre a fontos utaskomforti tényezőre is több figyelmet. Győrből a 20:21-kor induló, Szombathelyről érkező IC-vel utaztam Kelenföldig, majd onnan buszoztam haza.

 

A túra elérte célját: sikerült fizikálisan és napsütés-tűrés kapcsán is (ismét) edződnöm. Na meg sikerült az esőben túrázás tapasztalatait is felfrissítenem, bár ez nem tartozott a túra napirendi pontjai közé, de ugye az élet mindig tartogat meglepetéseket, hol pozitívat, hol negatívat.