Törölt nick Creative Commons License 2019.09.02 0 1 108

A meccsről sajnos már semmi jót nem tudok elmondani. Az Eger most jutott fel az NB3-ba és az a Klink Zoltán a vezetőedző, aki számos olimpikonunkat segítette a fizikális felkészítésben, tehát elvileg vérprofinak kéne lennie legalább ebben a tekintetben a játékosoknak.

 

Ehhez képest olyan érzésem volt, mintha egy utánpótlás meccsre toppantam volna be. Elvétve láttam olyan fizikumú testalkatú játékost,akire azt mondanám,hogy igen: Ez sportoló, profi focista!. Tudom, ez a magyar foci egyik problémája is. 

 

Ezután talán nem is meglepő, hogy a 90 perc alatt futásról , ne adj isten spintről csak akkor volt szó,ha támadni kellett, vagy vissza kellett zárni , egy amúgy lagymatag  tempójú meccsen.

Helyezkedő dinamikus mozgás elvétve volt tapasztalható Igaz, hogy elég meleg volt az idő.

Ilyen fizikummal, edzettséggel a határozott, gyors  és pontos labdakezelés is nehezebb volt az erősebb passzok pontatlanra sikeredtek. Sok labda inkább vánszorgott, vagy épp túl erősre és hosszúra sikeredett.

 

Taktikai téren már némileg nagyobb volt a különbség a két csapat közt. Míg a Gyöngyös szervezetten próbált védekezni, szépen lezárva a területeket a saját térfelén és kontrákból igen veszélyes támadásokat vezetett, addig az Eger különösebb elképzelés és szervezettség nélkül próbált támadni. A játékosok helyezkedése katasztrófális volt. sokszoros emberelőnyben voltak a gyöngyösiek hátul, ahol az egri támadók magányosan helyezkedtek el minden társuktól távol.

Gólszerzési lehetőség akkor adódott inkább,ha valaki magányos harcosként próbált átkígyózni a védelmen. Ellenben a gyöngyösiek néhány alkalommal könnyedén átmentek az egri középpályán, ami mintha nem létezett volna. Támadásnál nem segítették a támadókat egyedül hagyva őket, hátra viszont nem zártak vissza mindig kell határozottsággal.

 

Ez az elképzelésnélküliség  akkor vált nyilvánvalóvá, amikor a 10 főre fogyatkozó Gyöngyös ellen se tudtak mit kezdeni, sőt még nekik volt gólszerzési lehetőségük. Egy 16-oson belüli ziccerben a lövés a kapufára ment, majd onnan a tehetetlenűl álló kapus kezébe pattant.

 

Ilyen érdemtelenül ritkán nyer egy csapat.

 

A szurkolók ugyan boldogok voltak,de azért volt aki megjegyezte,hogy ez a játék nem nyerő.

 

Szerintem sem. 

 

Ezután elég meglepő,hogy Klink a meccs után az alábbiakat nyilatkozta. Nézőként nehezen lehetett komolyna venni ezt a csapatot - és a meccset . , mert ez az amatőr szint, ahol a játékosok munka mellett játszanak és akkor belefér, hogy a nagypálya és a labda kihívást jelent .

 

"KLINK ZOLTÁN: – Először is gratulálok Varga Attilának és a csapatának! Roppant nehéz volt feltörni a gyöngyösiek szervezett védekezését. De mint minden labdarúgó-mérkőzés, ez is 90 percig tart, és most a hosszabbításban a hozzáállásunk meghozta a gyümölcsét. Nagyon boldog és roppant büszke vagyok arra, hogy az egri közönségnek sikerült megnyerni a megyei rangadót. Gratulálok a saját csapatomnak, büszke vagyok a játékosokra.
VARGA ATTILA: – Folytatódott saját magunk kivégzése."

 

https://www.heol.hu/sport/helyi-sport/nb-iii-a-93-percben-dolt-el-a-derbi-egerben-1912633/

 

Elgondolkodtató, hogy a DVTK és a DVSC második csapata még ebben a mezőnyben is hátul helyezkedik el, ami komoly gondokat tükröz az ottani "utánpótlás"-t tekintve.

 

Előzmény: Törölt nick (107)