Smafu.w126 Creative Commons License 2019.08.29 0 1 376718

Halika.

 

Többen jelezték mailban, hogy erről a 722.6 (5 sebességes automata) projektről kissé többet osszak meg, gondoltam egyszerűbb itt publikusan, mint egyenként mailban.

 

Szóval mivel a ma elérhető 722.3 722.4 722.5-ös váltók 95%-a sajnos már megjárta a holdat oda-vissza, így elég nehéz olyat találni belőlük, ami rendben teszi a dolgát életszerű helyzetekben, de akár szélsőséges használat mellett is olykor, pl ha van az embernek egy örült napja akármilyen okból, és rúgja a gépnek, siet, kapkod, "álatabbúl" vezet. Ilyenkor ezek a régi váltók már nemigen állják ki a próbát, elcsúsznak, ütnek, kihagynak, elfelednek visszaváltani, melegedés miatt kisebb, nagyobb olajmennyiséget hánynak ki magukból, meg amúgy is. A váltósok nagy része nem vállalja, vagy aki vállalja vagy vagyonokért, vagy nem tud jó munkát végezni mert a piacon ma elérhető (még a gyári is!!!!) alkatrészek hozzá már kínaiak, és kevesebb igénnyel készülnek. Ezért én úgy döntöttem, hogy egy Dán csapat által gyártott, kimondottan a régi autókba újabb váltót építeni szándékozó rétegnek egy vezérlőt, illetve annak egyéb leágazásait, Mercedesen belül az elektromos 5 sebességestől a 722.9-en át a 9 sebességes váltó vezérlésére. Én a 722.6-os, 5 sebességes váltót tettem be, a kis váltóalagút miatt a 722.9 és utódja már be sem fért volna amúgy. Ez a vezérlő az igényelt kiegészítők, és árfolyam függvényében  220-330ezer Ft-ot vesz ki az ember zsebéből. Én kiegészítőként kértem hozzá turbónyomás érzékelőt, és TPS szenzort (gázpedál állás jeladó). A vezérlőt csak beszerelni kell, minden csatlakozóval fel van szerelve, így a váltó stekkere, a kulissza stekkere, a tápellátás, stb. A tápellátás szó szerint +/-, piros és fekete, és kész. Ezen túlmenőleg kellett ugye egy váltó, esetemben a legerősebb béllel rendelkező, 722.6 634-es verziót vettem meg, ez amúgy (meglepő lehet) a 270CDI alatt van. A gyengébb testvérei 3 lamella/fokozattal ellentétben ebben 5 lamella/fokozat van, ennél több csak a 400CDI váltóban van, de furcsamód nyomatékra nem támogat az sem többet. Ez esetben 580Nm nyomaték a biztonságos tűrőképessége ennek a váltónak. Továbbá szükség volt egy újabb fajta kulisszára, ami már újabb váltóhoz való, ez lehet bármelyik, a sima 210-es kulisszától a triptronicos verzión át gyakorlatilag bármelyik, kinek mi tetszik, csak jelezni kell a srácnak, hogy melyikel szereli az ember, mert annak megfelelő csatlakozóval küldi a vezérlőt. Szóval eddig tartunk egy vezérlőnél, egy kulisszánál, és egy váltónál, accem összesen ennyi is, amire nekem volt szükségem. A Váltó a 606-ra simán fölment, és a meglepődésem mellett hatalmas örömmel vettem tudomásul, hogy a kardánt sem kell módosítani, cserélni, mert stimmelt, mind a hossz, mind a hardy osztó kőr. Egyedül a váltótartó bak tartólemezén kellett módosítani minimálisat, mert azon kissé túl lógott. Ez látható a képek közt. Továbbá a kipufogón sem kellett módosítani (én módosítottam, de más okból). Aztán mikor ezek megvoltak, lehetett a csatlakozókat földugni a helyükre. Ja igen, az adagoló oldalára felszerelendő TPS szenzort amúgy plug&play módban küldi a srác, csak föl kell csavarozni és kész. Aprób részleteket nem írok, mert az olyanok, hogy ki, hogy vezeti el és hol a kábeleket, ezek mind egyéni döntések, elképzelések, a projektet nem befolyásolja. Ja és a kulissza-A kulissza is mondhatni könnyen bement kisebb lyuk módosítással, amit a kulisszán végeztem el, a karosszériát nem akartam bántani, és mint a képen látszik az is stimmel méreteiben. Amire figyelni kell, hogy az egyes kulisszák méretei közt van különbség, pl W201 W124 esetén W202 W208 kulisszák kellenek. W140 W126 W123 esetén a W210 méret a jó. Azt nem tudom, hogy a fentebb említett kardánhossz, stb méretek miként valósulnak meg pl W124 W201 esetében, de mivel a 722.6 egyszerű mérések alapján hardy keresztig mérve harang felfekvőtől mindössze 1-1.2cm-el hosszabb, azt gondolom ezt a különbséget minden említett típus toldás bordázata eltűri. A váltórudazat úgy 8cm-el rövidebb mint a régi váltóé ami nem számít ha a váltóhoz való rudazatot is átteszed, minden más stimmel, a régi rudazat illeszkedik a nem triptronicos 5 sebességes kulisszák, és az új váltó léptetőjének gumifészkébe.
Ezek után próbakör. Én elsőre is elégedett voltam, szépen végigváltott, tette a dolgát. De mivel minden állítható, mindenki saját magára hangolhatja a letölthető leírás segedelmével (angol tudás jó ha van). Én amin igazítottam az a D-be és R-be rakás keménysége, nekem kicsit agresszív volt, ezt lágyabbra állítottam. Amúgy minden más is állítható, mint pl elváltások erőssége, lockup zárása, hogy mikor zárjon, lockup zárási százaléka, fokozatba rakás erőssége, váltások sebessége, stb, stb, valamint több profil is elmenthető, ha valaki olykor más stílust képviselne, és van gyári beállítás visszaállítása funkció is, ha valaki szanaszét nyomkodná :D  Millió beállítási lehetőség van, és ez alatt ne 50-re gondoljunk, hanem úgy 500-ra, a legjelentéktelenebb funkciókon át a legkézenfekvőbb váltó tulajdonságokat lehet állítani. A vezérlő amúgy turbót, és EGR-t is szabályoz, ezek is beállíthatóak, de ha valaki pl úgy dönt, hogy egy 320CDI V6 turbót tesz föl, vagy egy Holset csigával szeretné meglepni magát, szintén nem gond, ez utóbbinak külön menü áll rendelkezésre. Elektromos fojtással, részben elektromos vezérléssel rendelkező adagolók vezérlését is támogatja. Benzines autók esetén szintén mindent támogat, kivéve az injector rendszert, tehát mint motorvezérlő, nem alkalmas! Jár hozzá egy kijelző is amin mutatja milyen fokozatban vagy, és még egyéb adatokat, mint pl váltóolaj hőmérséklet, fordulatszám, gázpedál pillanatnyi állás, légköri nyomás fölött valós turbónyomás, hajtott váltótengely, és hajtó tengely fordulatszám. A fordulatszámok látása miatt értelemszerűen km óra vezérlésre, és motor fordulatszám mutatásra is alkalmas, bár a gyártó szerint ezek esetében előfordulhat csalás, mert az egyes tengelyek nem feltétlen egzakt módon változtatják fordulatukat a mindenkori sebesség, terhelés függvényében. Accem kb ennyi, de még én sem vagyok tapasztalt felhasználónak mondható, mert a szombaton elkészülő kipufrendszer hiányában óvatos, rövidebb próbaköröket tettem meg, ha minden jól megy hétfőtől kezdve pontosabb, és több tapasztalással gyarapodom :)