James 42 Creative Commons License 2019.08.28 0 0 33250

Volna egy naivnak tűnő kérdésem. Ugyanis az egyik kolléga ma megpróbált néhány cellát, vagy egy új sort beszúrni egy táblázatba, és hibaüzenetet kapott. Az üzenet azt mondta, hogy azért nem lehet, mert nem mehetnek üres cellák a táblázaton kívülre (?), és javasolta, hogy a Ctrl-End gombokkal nézzük meg, hogy hol van a táblázatunk vége. Ezt meg is tettük, és valóban a legutolsó sorban volt, ahonnan már a lefelé nyíllal sem lehetett lefelé menni. Ezután egy Ctrl + balra nyíl segítségével megtaláltuk, hogy be is volt valami írva abban a sorban az egyik cellába. Viszont miután azt kitöröltük, akkor is ugyanoda vitt a Ctrl-End, mégpedig az utolsó sor P oszlopába, ahol viszont nem volt semmi, és akkor már előtte sem abban a sorban. Ezek után a kérdésem: mitől függ az, hogy hol van a táblázat vége, illetve hová visz a Ctrl-End, és hogyan lehet ezt megváltoztatni?

Kipróbáltam egy másik táblázatban, amelyikben kevesebb adat van, és abban a Ctrl-End a 438. sorba vitt. Kitöröltem ezt a sort, és még fölötte vagy tízet, de utána is ugyanez volt a helyzet. Erre lementem az 500-as sorba, beírtam valahol egy betűt, majd kitöröltem. Hogy, hogy nem, elvtársak, ezután már oda vitt, az 500-as sorba. Jobbra mentem pár oszloppal, és oda is beírtam valamit, majd azt is kitöröltem. Azóta már ebbe a cellába visz a Ctrl-End. Tehát a jelek szerint az már megvan, hogy mitől függ, hogy hová visz, már csak az a kérdés, hogy mi módon lehet ezt megváltoztatni? Ha egyszer volt valami az utolsó sorban, akkor soha többé nem lehet új sort beszúrni? Nincs más megoldás, mint amit végül csináltam? Ez az volt, hogy kijelöltem azt a részt, ahol az adatok voltak, és átmásoltam egy másik munkalapra.