kicsapott fakabát Creative Commons License 2019.08.26 0 1 14978

Civilnek álcázott Soros-kommandó akciózik Budakalászon.

 

Az önkormányzati választásokon való részvétel lehet az ellenzék utolsó esélye a túlélésre, a kétségbeesett próbálkozásokat látva pedig egyre erőteljesebben érezhető: nekik valóban “a lét a tét”. A rutinosabb kormánypárti szavazónak azonban nem lett szaporább a pulzusa akkor sem, amikor olyan hírekkel találkozott, melyek szerint az ellenzéki összefogásnak hála, októberben közös erővel ledöntik az Orbán Viktor által épített diktatúrát. A roncskoalícióként aposztrofált “fideszellenes fan clubban” a már levitézlett pártok képviselői mellett újabb szereplők is feltűntek. Tudják, ők azok, akik olyan szupercuki fogalmakat mantráznak  – leginkább egyébként önmagukra aggatva -, mint “lokálpatrióta”, “környezetvédő” vagy éppen “politikamentes”. Nos, ez utóbbi annyira igaz, hogy például Budakalászon az egyik ilyen civil szervezet aktivistája  – nyilván véletlenül – bár DK-s szimpatizáns, mégis az MSZP szavazatszámlálójaként feltűnősködött, míg egy másik helyi csoportosulás több tagja – valószínűleg szintén a véletlenek összjátékának köszönhetően – a Soros-szervezetek képzésein tanulta ki a civilkedés csínját-binját. (És itt még véletlenül sem a szemétszedés technikájára gondolunk vagy a nemlétező  magyar esőerdők megmentésére.) A Budakalászon feltűnősködő “civilek” jó iskolapéldái lehetnének azon országos jelenségnek, mellyel az önkormányzati választásokhoz közeledve több településen is találkozhattunk, az ottani csoportosulás azonban mégiscsak kitűnik a sorból: ők ugyanis nem csak a helyi önkormányzattal vívják képzeletbeli csatáikat, hanem saját magukkal is, sőt, képzeletbeli ellenségeikkel sem bánnak kesztyűs kézzel. Egy átlagember számára egyébként nem túl egyszerű feladat megérteni azt a sajátságos “civil” logikát, mely szerint mindegy miért, de valamiért, valakit hibáztatni kell, és ha az érdekük úgy kívánja, akkor bizony szélkakast megszégyenítő gyorsasággal tudnak ideológiai irányt váltani, mert az jó. Pikáns helyzetjelentés a Lupa-tó környékéről. 

A budakalászi civilekről többször is lehetett hallani az elmúlt időszakban, még a Forbes magazinban is olvashattunk róluk. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a világszerte ismert lapban nem kifejezetten róluk akartak írni, azonban a Gerendai Károllyal készült interjúban mégiscsak felmerült róluk néhány gondolat. Az ismert üzletembert a Lupa-beachről is faggatta a Forbes újságírója, aki egy váratlan fordulattal kifakadt a budakalászi civil szervezetekre, és azt is elpanaszolta, hogy mennyire elege van a feljelentgetésekből, a folyamatos támadásokból, melyeket alaptalan vádakra építvemég a balliberális médiában is megszellőztetnek.

 

https://pestisracok.hu/civilnek-alcazott-soros-kommando-akciozik-budakalaszon/