Titkos protestantizmus az Enns völgyében II. rész (1710- 1748):
A 18. sz. első felére általános vallási ébredés volt jellemző, amely a protestantizmusnak is új lendületet adott. A "lutheránus szekta" mind gyakrabban lépett nyíltan színre, szakítva az eddigi titkos vallásgyakorlással.
A protestánsok hitükben megerősödve egyre jobban bíztak a világi hatalmak toleranciájában, sőt segítséget is vártak a porosz evangélikusoktól illetve a Corpus Evangelicorumtól, ami Regensburg tartományának evangélikus egyházait képviselte. Olyannyira, hogy 1731-ben Salzburgban az evangélikusok, nyíltan megvallva hitüket, a vallásszabadságot követelték. Válaszul a hercegérsek rendeletére húszezer protestánst toloncoltak ki hazájukból, akik rövid stájerországi pihenő után Poroszországban telepedtek le, néhányan közülük azonban Hollandiában illetve Amerikában leltek új hazára.
Mivel Salzburg közel van az Enns völgyéhez, nem csoda, ha Trautenfels grófja némi félelemmel szemlélte az eseményeket. Mária Terézia apja, VI. Károly is tartott attól, hogy a salzburgi események tovaterjednek. 1730-ban egész sor megelőző intézkedést vezetett be, melyek több, mint tíz évre meghatározták a vallási életet Belső-Ausztriában, így a pürggi lelkészségben is. Elrendelte a fokozott misszionáriusi munkát, a gyermekek gyakoribb hittan-oktatását, egységesítette és csökkentette az egyházi adókat, korlátozta a búcsújárásokat és egyéb processziókat, a prédikációt a szentmisében a Credo után illesztették be, hogy a fiatalok ne tudjanak a prédikáció előtt távozni a templomból.
Az általános irányvonal a szerénység, a türelem, a kesztyűs kéz volt. De a különösen makacsokat büntetésből katonának sorozták be és elkobozták a vagyonukat. Az elkobzott vagyontárgyakat később csak azok szerezhették meg, akik bizonyították a katolikus egyházhoz való hűségüket.
Végül VI. Károly hatályon kívül helyezte az augsburgi és westfaliai béke azon cikkelyét, amely a protestánsok számára lehetővé teszi, hogy maguk határozzák meg, hová emigrálnak. Előírta, hogy az eretnekeket a vegyes vallású Erdélybe kell kitelepíteni. Ausztriában kevés információval bírtak a távoli birodalomrészről, ezért a protestánsok nem szívesen vállalták hazájuk elhagyását, így VI. Károly elkerülhette birodalmában a lakosság nagymértékű megfogyatkozását.
Mindezek az intézkedések Tauplitzot is érintették. 1734-ben és 1737-ben új misszionáriusok kezdték meg munkájukat. Az egyre fokozódó ellenőrzés mindenféle tilalmak formájában is megnyilvánult: a táncmulatságokon felügyelő vigyázott az erkölcsökre, amellett, hogy korlátozták is azokat.
Vasár- és ünnepnapokon tilos volt a szentmise idején a Grimming-patakban halászni és a kocsmákban bort kimérni, hogy semmi se akadályozza a fiatalokat a templomba járásban. Mivel mégis egyre többen maradtak távol, hamarosan a bírósági szolgát állították a templomajtóba ellenőrzésül. A mise ideje alatt a házakat átkutatták, hogy rajtaüssenek a zugiskolákon, a titkos összejöveteleken, a Bibliát olvasókon.
Ha valaki olyan bejelentést tett, amely a protestánsok leleplezéséhez vezetett, megkapta "szokásos jutalmát". Így számolták fel Tauplitzban Gustenhuber vulgo Holzknecht zugiskoláját is.
1740. január 13-án a vallási bizottság azt jelenthette, hogy Tauplitzban, Zlemben és Wörschachwaldban érezhető a javulás, de "az eretnek könyvek becsempészésének veszélye" még mindig fennáll.
1740-ben trónra került Mária Terézia, de még hosszú időn át folytak az örökösödési harcok. Az aacheni békével azonban 1748-ban lezárultak ezek a küzdelmek, s ez megadta Mária Terézia számára azt a lehetőséget, hogy nagyobb figyelmet szentelhessen országa vallási viszonyainak. Ugyanebben az évben Pürggbe új lelkész került, s ezzel új időszámítás kezdődött, amit Georg Hubmann nevével fémjelezhetünk. A királynő és a pürggi lelkész egyaránt a protestantizmus felszámolását tekintették fő céljuknak, így négy év múlva már sor is került az első deportálásokra.
