Titkos protestantizmus az Enns völgyében I. rész (1710-ig):

 

Az ellenreformáció éveken át fennálló nyomása, a misszionáriusok tevékenysége meghozta a maga eredményét, és sokan visszatértek a katolikus hitre. Sokan azonban szerették volna vallásukat továbbra is nyíltan gyakorolni, ezért kivándoroltak valamelyik lutheránus német hercegségbe. Mások eltitkolták vallási meggyőződésüket.

 

Belső-Ausztria látszólag tehát katolikus volt, de a kényszerítés nem törte meg az Enns völgyében élő parasztok hitét. Murau, Schladming, Wörschachwald, Zlemm, Tauplitz községekből évtizedeken át nem érkezett Grazba, a jezsuiták fellegvárába olyan jelentés, amely az eretnékség továbbéléséről számolt volna be. Az evangélikus hitélet titokban és rejtőzködve folyt tovább, s látszatra mindenki hű katolikus volt. Protestáns hitük ellenére vasárnaponként eljártak a pürggi szentmisére, húsvétkor abszolválták a kötelezően előírt és név szerint ellenőrzött gyónást, megfizették az egyházi adót. Annyira voltak katolikusok, amennyi ahhoz volt szükséges, hogy elkerüljék a feltűnést.

Eközben tanyáikon rendszeresen összegyűltek és Bibliát olvastak, énekeltek és imádkoztak. A Biblia, a könyvek igen nagy szerepet játszottak e titkos protestánsok hitének megőrzésében. Nagy kockázattal csempészték ezeket az országba, s különböző rejtekhelyeken, padlódeszkák alá rejtve, mestergerendába  vájt üregben féltve őrizték azokat. Ugyanilyen nagy titokban működtek az un. zugiskolák, ahol a fiatalokat tanították a lutheránus művek olvasására.

Így történhetett, hogy az evangélikusok között sokkal magasabb volt az írástudók száma, mint a katolikusok között.

 

De hogyan maradhatott mindez oly hosszú időn át titokban? Valószínűleg nagyfokú szolidaritás fűzte össze ekkor még a katolikus és nem katolikus falubelieket, a korábban közösen elszenvedett erőszak egyfajta keresztény testvériséget hozott létre. Pürgg lelkésze pedig nem volt érdekelt a "téves hitűek" alaposabb megfigyelésében. A lelkipásztorok elégedettek voltak, ha bárányaik látszólag jó katolikusok voltak, s megfizették az egyházi adókat.

Természetesen időnként fény derült a lutheránusok titkos létezésére: 1670-ben néhány család ismét kivándorolt, hogy hitét szabadon gyakorolhassa, 1686-ban misszionáriusok protestáns könyveket derítettek fel, 1705-ben a Sölknerhof tulajdonosai Zlemmből Nürnbergbe emigráltak, miután birtokukat titokban eladták. Egy évvel később követte őket a Lutzman és a Gewissler család, ez utóbbi Wörschachwaldból.

 

Joseph Schalletari, grazi jezsuita felügyelő 1707-ben kénytelen volt jelentésében beszámolni ezekről a szaporodó esetekről, de megpróbálta kicsinyíteni ezek jelentőségét, s azt állította, hogy nem hitük miatt, hanem gazdasági előnyök érdekében vándoroltak ki a fent nevezett családok. Nem tagadta azonban az "eretnekség" létezését, sőt azt írta: " a gonosz kiűzése már nem áll módjában, hanem az felsőbb hatalmat kíván".

Igy született meg 1710. április 30-án az első olyan határozat, amely az augsburgi békére hivatkozva elrendeli az engedetlenek akár világi erővel történő kitelepítését az országból.