Mészöly Dezső

 

 

FÜGGŐKERT

 

Nékem akárki, mihelyt egyszer megereszti beszédét,

      rögtön elárulja, hol honos és gyökeres.

Hogyha dunántuliak szaporánn rövidittik a hangzót,

      s pattintják ügyesenn, ritmikusann a szavuk,

ráfülelek: ni, akár a bogárdi, csobánci rokonság!

      És ha a Kiskunság Pestre szakadt fiait

hallom a villamoson dörmögve, hibátlanul őzni:

      szentmiklósi tanyánk s nagypapa árnya kisért.

Majd ha a rengeteg E seregelve, pezsegve repes fel

      két utitársam közt, s ellepi árva fejem, –

lelkesedőn ütöm azt fel, nem mosolyogva felettek:

      mintha diák volnék, átölel újra Patak!

Hol vagyok én gyökeres? Buda, Kiskunság, a Dunántúl,

      sőt Szeged is, Patak is „pátria” egy kicsikét.

Mint Szemirámisz függőkertjei, zöld zuhatagként

      terjedek és lebegek: szélbe suhog gyökerem.

 

 

A mi nyelvünk, 1983 [325.]