Mester Attila

 

 

TÁJ

 

Ez itt a tanya vége,

innen már sehova,

lejt az út kubik-gödörre,

megáll, töpreng a fa.

 

Seregek vonultak erre,

hódítottak, szabadítottak,

keréknyomuk a fű belepte,

lovaik messze dobognak.

 

Utánuk csak a csend nagyobb.

 

Ez itt a tanya vége,

innen már sehova,

féreg ás, levél konyul a porba,

a világ hátsó udvara.

 

Lélek ha szabadul innen,

gyalog indul a mennybe,

pléhkrisztus szenved érte

feszítve deszka keresztre.

 

 

Hogy a virág megmaradjon [24-25.]