Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44699

Mentes Mihály

 

 

ESTI HIMNUSZ

 

A csillagok ránk fénylenek,

Mint barátságos, nagy szemek.

 

Sok nem is szem, csak kis tükör:

Róla nap fénye tündököl.

 

Valahol messze oly nagyok,

S mint fénypont, itt mind úgy ragyog.

 

Fényük vulkán ölébe’ kél

És hűsít, mire ideér.

 

Ó messze csillagvégtelen,

Mely kitárul hűs éjjelen.

 

De elzárja szép titkait,

Mikor a közel nap vakít.

 

S a csillagvégtelenen át,

Egy fényes napszem idelát.

 

Minden nap az Ő tükre csak,

Meleget, fényt, mind Tőle kap.

 

Nem látod, hogy sugára hull,

Ha szemed más fénybe vakúl.

 

De titkos, csendes éjjelen

A képe lágyan megjelen.

 

Ha fázik lelked, melegít.

Hűsíti véred tüzeit.

 

Ó, ha a fénye mind ránk hullna:

Az egész világ megvakulna.

 

S ha egész tüze ideérne:

Az egész világ összeégne.

 

Ó örök Nap, szent Végtelen,

Imádlak e hűs éjjelen.

 

Ki gyarlóságunk megtekinted,

S fényedet csillagfényként hinted.

 

S bár rejtve vagy, ha keresünk,

A csillagok közt meglelünk.

 

Nincs nap, amelynek napja nincsen,

S te vagy minden nap Napja – Isten!

 

 

Magyar imádság, 1927 [94-95.]