Bozsikzf Creative Commons License 2019.08.14 0 0 44698

Mentes Mihály

 

 

ASSZISZI HAJNALA

 

Assziszi kék ege vígan mosolygott.

A napsugár mindent bevont arannyal.

Mint szép menyasszony, bájos, ifjú, boldog,

Rózsás ajkával úgy dalolt a hajnal.

Ilyenkor gyöngyszem, nem könnycsepp a harmat:

Ilyenkor alig látszik még az árnyék.

Ilyenkor mámora van minden dalnak.

És a halál kisérteni nem járt még.

Ilyenkor más baját látni de fájna.

Koldusszegény elől bizony kitérünk.

Nincs más világ, csak a mi szívünk álma:

Azon újjongunk, hogy mi vígan élünk.

 

De jön a csend és elnémul az ének.

A szemről száll lassan a rózsa-mámor,

S jönnek a búsak, koldusok, szegények

Kísérteni az élet-éjszakából…

 

Ott áll Ferenc, szép, gazdag, ifjú, boldog.

Koldusok szennyétől a szíve fél még,

De izgatják már a rejtelmes dolgok:

„Mi volna, ha egy szegénnyel cserélnék?”

 

Ruhát cserél. És a koldusruhának

Varázsa fátyolos szemét kinyitja.

Lelkébe tűn az életéjszakának

Rettegett, elkendőzött sok-sok titka.

 

És lát. És könnyes kolduséjszakából,

Koldusrongyból, drága bíbor-ruhából,

Madárdalból, virágok illatából,

Zengő viharból, fényes napsugárból,

Börtön mélyéről, kínos kórházágyról,

Temetőből és keserű halálból

Hangosabban zúgó roppant vizeknél

Kiált hozzá a drága szent szó: „Testvér”…

 

Rózsás ajkával úgy dalolt a hajnal,

Mint szép menyasszony, bájos, ifjú, boldog.

A napsugár mindent bevont arannyal,

Assziszi kék ege vígan mosolygott.

 

Ott állt Ferenc. Magát is elfeledte,

Mint akiben immár csak a kereszt él;

Kitárta karját, kiáradt a lelke

S csak azt susogta: „Testvér, testvér, testvér”…

 

 

Magyar imádság, 1927 [90-91.]